Hazai körkép

Kiváló az idei alma- és csemegeszőlő termés, a repce vetésének megkezdéséhez azonban csapadékra lenne szükség.

Sok alma termett, de ennek sincs ára

A termésbecslés szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 300 ezer tonna alma termett, de lehet, hogy ott is marad a fán. A termés kétharmadára nagy valószínűséggel idén is ipari célú hasznosítás vár, de a nettó 11 forintos léalmaárért nem éri meg leszedni a gyümölcsöt. Ilyen árak mellett pedig a termesztők képtelenek törleszteni a telepítési, gépvásárlási, eszköz- és anyagbeszerzési hiteleiket. Tolnában 220 hektáron terem ebből a gyümölcsből.

Porzik a föld, hiányzik a csapadék

"A búza betakarítását követően a talajt készítik elő őszi vetésre a gazdálkodók. Hónapok óta alig volt kiadós eső, így a munkálatok közben porzik a talaj" - mondta dr. Vörös Géza, a mezőgazdasági szakigazgatási hivatal növényvédelmi igazgatója. Ebben az időszakban a repcét vetnék a termelők, de csapadék hiján ennek nem sok értelme van. Mintegy 100 milliméternyi eső hiányzik az átlagtól, mondta az igazgató.

A csemegeszőlőnek jó ára van, veszik is

Édes, ropogós, zamatos az idei csemege szőlő. Pár hete még újdonság volt, de ma már többféle van belőle a boltokban és a piacokon is. A szőlőből bőséges lesz az idei termés.

Szeptemberre várják a legtöbb parlagfűpollent

Az idén a legtöbb parlagfűvel borított területet a FÖMI, az úgynevezett műholdas térkép-felderítő jelezte a földhivatalok felé. A legtöbb gond a már betakarított, parlagon maradt területeken van, ahol a tarlóhántást még nem végezték el. Álló napraforgóban is találtak parlagfüves foltokat a területet járó mezőgazdászok. Tavaly 15,8 millió forint bírságot szabtak ki megyénkben, az idén is hasonló nagyságú büntetésre számítanak a megyei növényvédelmi igazgatóságon. A fertőzési csúcs idén is szeptemberben várható, amikor virágzik a növény.

Forrás: Tolnai Népujság

Szerző: Kurunczi Rita
Megjelent: 2009.09.09 12:31


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

Szomjazik az Alföld
Szösz-szigeteket hoztak létre a nyárfák a Balatonon
A következő fázisba vált a pollenszezon