Havat hozhat puttonyában a Mikulás

De a déli területeken élőknek sajnos most is csak az esőből fog jutni.

Már szerdán és csütörtökön hidegebb légtömegek áramlanak fölénk, így ezeken a napokon is láthatunk a magasabban fekvő területeken hópelyheket, de kiterjedtebb csapadék és vele együtt helyenként havazás pénteken, éppen Mikulás napján érkezik majd.

Hóra, havas esőre legnagyobb eséllyel északkeleten, északon, elsősorban a hegyekben számíthatunk majd, de legfeljebb néhány centi friss hó hullhat. Máshol viszont hótaposó csizmák helyett csak az esernyőkre lesz szükség. 

Szóval ha valaki egy kis hógolyózásra vagy csúszkálásra vágyik a hétvégén, az Északi-középhegységgel nem nagyon lőhet mellé.

Nem árt egy kis téli hangulat | Fotó: Sgabo

Szombaton helyenként még előfordulhat kisebb eső, havas eső, majd napközben a Dunántúlon egyre többfelé szakadozhat fel a felhőzet, süthet ki a nap.

Vasárnap aztán újabb csapadékhullám érkezése körvonalazódik, s lesz minden, mint a búcsúban: eső, havas eső, hó egyaránt jöhet majd. Északon és a hegyekben lehet szilárd a csapadék, ott 1-4 fok közötti maximumok várhatóak, míg délen akár 6-9 fokot is mérhetünk.

Borítókép: Lucza Zsolt


Ti örülnétek, ha havat hozna a Mikulás?

◎ Persze, nagyon várjuk

◎ Köszi, de inkább nem

Szerző: Nagy-Kurunczi Rita
Megjelent: 21 órája


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

Fittyet hányt a szürkeségre az időjárás az ország délkeleti sarkában
Tiszta fehérben tündökölt Kékestető
Vasárnap éjjel beindultak a hóágyúk Eplényben