Hatalmas űrszemét csapódik a Holdba pénteken

A 4 tonnás, ismeretlen kilétű törmelék várhatóan egy úszómedence méretű krátert hagy maga után.

Egy gyorsítórakéta 4 tonnás maradványa éri el március 4-én a Holdat. A becsapódás magyar idő szerint 13 óra 25 perckor várható. A nagyjából 4500 kilós, 12 méter hosszú rakétadarab több mint 9300 kilométer/órás sebességgel csapódik be égi kísérőnkbe. A hatalmas űrszemét egy jókora krátert hagy majd maga után, örök időre átformálva a Hold felszínét.

A felfedezést Bill Gray, maine-i csillagász és űrkutató tette. Azóta több találgatás is napvilágot látott az objektum származását illetően, de senki nem hajlandó felelősséget vállalni a hulladékért. Az utolsó információk szerint a NASA úgy véli, hogy egy kínai holdmisszió melléktermékéről van szó. A kínai Chang'e 5-T1 A küldetés 2014-ben juttatta a szóban forgó űreszközt a világűrbe. Kína tagadja, hogy köze lenne az esethez.

A szemétdarab ki tudja, mióta kering a Föld körül, most viszont megsemmisül a Hold túlsó oldalán, valahol a zöld X-szel jelölt pont 170 km-es környezetében. A méretarány érzékeltetéseképpen a Hertzsprung kráter körülbelül 520 km átmérőjű.

Forrás: Projectpluto.com

Ez az első alkalom, hogy egy régóta keringő emberi eredetű törmelék véletlenül csapódjon a Holdba. A modell előrejelzések szerint a keletkező kráter akár 2-3 méter mély és 20-30 méter átmérőjű is lehet, tehát nagyjából egy úszómedence méretének felel meg.

Nem valós időben ugyan, de a NASA a Lunar Reconnaissance Orbiter (LRO) adatai alapján képes lesz felmérni a becsapódás utáni kráterek méretét és struktúráját. Erről azonban csak hónapok múlva lesz információnk.

Borítókép: Ivanmari

Szerző: Szabó Bea
Megjelent: 2022.03.02 15:38


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

Hullócsillagok szelték át az éjszakai égboltot
Meteorzápor jön vasárnap hajnalban
Űrmedúza úszott át a sarki fényben