Ha karácsony, akkor 15 fok

Érkezik a már jól megszokott enyhülés karácsonyra, madárcsicsergős, kora tavaszias ünnepünk lesz.

A következő egy-két napban még harcát fogja vívni a tél és a tavasz, szombaton például az ország északi-északkeleti felén többfelé havazhat, már-már azt hihetnénk, hogy végre egy fehér karácsony.

El kell azonban szomorítsuk azokat, akik havas, hideg ünnepre vágynak. Vasárnap, azaz szenteste napján ugyanis nyugat, délnyugat felől az egész országot enyhe levegő árasztja el, így az előző nap lehullott hó gyorsan elolvad majd például a Dunakanyarban is, hiszen ezen a napon már 5 és 13 fok között alakulnak a maximumok. Az enyhe levegő élénk, erős nyugatias széllel érkezik.

15 fok jön karácsonyra

Ezzel pedig még nem lesz vége, az ünnep első napjára még enyhébb levegő érkezik. Már a hajnal is kifejezetten enyhe lesz, többfelé 5 fok fölött maradhatnak a minimumok, napközben az ország nagy részén pedig 10 és 15 fok közötti csúcshőmérséklet várható. Egy-két tartósan naposabb tájon kicsivel meg is haladhatjuk a 15 fokot.

Tavaly is hasonlóan kora tavaszias karácsonyban volrt részünk | Fotó: Wind (2022.12.24.)

Az enyhe, kora tavaszias idő karácsony másnapján is kitart majd, helyenként újra elérhetjük a 15 fokot, emellett bőven lesz részünk napsütésben. Ekkorra a szél is mérséklődik a legtöbb helyen.

Komoly télies fordulat egyelőre a két ünnep között sem látszik.

Hozzászólnál? Várunk Viber csoportunkban!

Borítókép: Rippel Erik


Meglep, hogy újra egy enyhe karácsonyunk lesz?

◎ Dehogyis, az lepett volna meg, ha nem így történne

◎ Meg nem lep, de elszomorít

◎ Igen, reménykedtem a havas, hideg ünnepben

Szerző: Időkép
Megjelent: 2023.12.21 12:26


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

Főn melegítette a levegőt a Mátra, Bükk és a Zemplén lábánál
Egész Közép-Európában nálunk van a legmelegebb
Állati melegen indult a hét