Frontok jönnek, frontok mennek

A hét első felében marad időjárásunk változékony jellege, szeles, gyakran csapadékos időre készülhetünk.

A vasárnap átrobogott hidegfrontot követően a hét első felében tovább folytatódik a mozgalmas időjárás, gyakran megerősödő szél és több helyen jelentős mennyiségű csapadék jelzi majd, hogy már bizony novembert írunk.

A hétfő délutáni kisebb esőket, záporokat követően keddre virradóra nyugat felől újabb csapadékzóna érkezik, így a Dunántúlon és északon-északnyugaton reggelre ismét elered az eső, majd napközben fokozatosan a keleti tájakon is beborul az ég, az esti órákra már a határ menti területeken is megnyílnak az ég csatornái. Több helyen jelentős mennyiségű eső is hullhat, valamint a szél is újra megerősödik, délkeleten még déli, a Dunántúlon délutántól egy hidegfront hatására pedig már északnyugati irányból. Nagy hőmérséklet-különbség alakulhat ki a keleti és a nyugati országrész között: míg előbbi tájakon akár közel 20 fokot is mérhetünk a délutáni órákban, addig a Dunántúlon helyenként csak 10°C körül alakul a legmagasabb nappali hőmérséklet.

Szerdán is változékony, szeles időre van kilátás, a nyugat felől érkező felhőkből napközben ismét több helyen hullhat többnyire kisebb eső, záporeső, és a keleti tájakon is visszaesik a hőmérséklet, mindenhol 15 fok alatt marad a délutáni órákban.

Csütörtökre aztán már szárazabb, melegebb levegő érkezhet fölénk, így akkor újra több lesz a napsütés, és a hőmérséklet is emelkedik néhány fokkal.

Folyamatosan frissülő előrejelzéseinket itt követhetik nyomon.

Szerző: Cséki Gergő
Megjelent: 2013.11.04 13:21


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

Porördög táncolt a szántóföld fölött Zemplénben
Főn melegítette a levegőt a Mátra, Bükk és a Zemplén lábánál
Zivatarok robbantak ki szombaton, miközben keleten meglett a 30 fok