Frontátvonulás kiadós esővel

A hét első felében gyakran szükségünk lehet az esernyőkre, főként kedden hullhat többfelé kiadós mennyiségű eső.

Változékony, gyakran csapadékos, de még mindig az évszakos átlagnál enyhébb időt hoznak a hét első napjai. 

Megnyílnak az ég csatornái

Hétfőn és kedden is sok felhő lesz hazánk fölött, inkább csak kedd délutántól szakadozhat fel délnyugat felől jelentősebben a felhőzet. A hét első napján szórványosan számíthatunk esőre, záporokra, kedden viszont országszerte szükség lesz az esernyőkre, ekkor ugyanis nyugatról kelet felé egy széles csapadéksáv vonul át hazánk fölött. Így főként ezen a napon számíthatunk sokfelé esőre, záporokra, sőt délután akár az ég is megdörrenhet.

Több helyen jelentős mennyiségű csapadék is hullhat.

Szerdán is még többfelé várható eső, zápor, csak délután kezd nyugat felől jelentősebben csökkenni a felhőzet, és csütörtökön is inkább nyugaton számíthatunk több napsütésre, ugyanakkor a Tiszántúlon továbbra is kialakulhat kisebb eső.

Keddtől ismét többfelé feltámad a szél

Átmeneti szünet után keddtől ismét többfelé szelesre fordul az idő, előreláthatólag csütörtök lesz a hét legszelesebb napja, ekkor többfelé megerősödik majd az északnyugatira, északira forduló szél.

A hét közepéig folytatódik az évszakos átlagnál enyhébb idő, délutánonként a legtöbb helyen 8 és 15 fok között alakul a hőmérséklet, és a hajnalok is enyhék maradnak. Csütörtöktől aztán fokozatos, lassú lehűlés kezdődik, a hét vége felé már többfelé megjelenhetnek a hajnali fagyok, és napközben is egyre inkább 10 fok alatt marad a hőmérséklet.

Folyamatosan frissülő előrejelzéseinket itt követhetik nyomon.

Szerző: Cséki Gergő
Megjelent: 2014.11.16 19:23


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

Porördög táncolt a szántóföld fölött Zemplénben
Főn melegítette a levegőt a Mátra, Bükk és a Zemplén lábánál
Zivatarok robbantak ki szombaton, miközben keleten meglett a 30 fok