Fokozódik a kánikula a hét további részében

A nagy melegben főként szombaton hozhatnak átmeneti felfrissülést záporok, zivatarok.

Pénteken a napsütésé lesz a főszerep, legfeljebb nyugaton lehet több felhő az égen, de számottevő csapadék estig nem várható, a határ mentén fordulhat elő gyenge zápor. Feltámad a keleti, délkeleti szél, északnyugaton erős lökések kísérhetik. Erősödik a nappali felmelegedés, a csúcshőmérséklet 29 és 34 fok között alakul.

Késő estétől a Dunántúl északi, északnyugati részén már előforduhatnak záporok, zivatarok, majd szombaton az északkeleti országrész kivételével máshol is kialakulhatnak elszórt jelleggel. Záporok, zivatarok idején hirtelen több fokkal is visszaeshet a hőmérséklet, viszont elvonulásukat fokozódó fülledtség kísérheti, ezen a napon 27 és 35 fok közé emelkedik a hőmérséklet. A Dunától keletre lesz melegebb. A szél nyugatira, északnyugatira fordul, a középső tájakon és a Dunántúlon zivataroktól függetlenül is többfelé megélénkül, zivatarok környezetében pedig erős, viharos lökések lehetnek.

Fotó: Pandúr Gábor

Vasárnap már 30-36 fokos hőségben lesz részünk

Sokat fog sütni a nap, elszórtan keleten, délkeleten alakulhatnak ki szélerősödéssel kísért záporok, zivatarok. 

A jövő héten előreláthatóan állandósul a nagy meleg,

egyre többfelé forróságban lesz részünk 35 fok fölötti maximumokkal.

A nagy meleg az aszály sújtotta tájakon, különösen az Alföldön tovább súlyosbíthatja a helyzetet, öntözés nélkül komoly károkat szenvedhet mind a napraforgó, mind a kukorica.

A 11 és 15 óra közötti időszakban a következő időszakban is országszerte nagyon erős, helyenként extrém erős lesz az UV-sugárzás, így továbbra is ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről.

Borítókép: Éva fotója Zalaegerszegről

Szerző: Időkép
Megjelent: 2022.06.23 10:00


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

Minket nem, de az Adriát letarolta a front
Májusi időt hoz a húsvéti hosszú hétvége
Hidegfront vonult át az éjjel