Fagyos reggelek után sok napsütés jön hétvégén

Megnyugszik időjárásunk hétvégére, nagyobb csapadéktól, viharos széltől mentes lesz a szombat és a vasárnap.

Térésgünk időjárását egyre inkább a tőlünk nyugatra elterülő anticiklon alakítja, így hétvégén se nagyobb csapadéktól, se nagyobb széltől nem kell tartani, visszatérnek azonban a hajnali fagyok. 

Szombaton a Dunántúlon még többfelé élénk, néhol erős lehet az északias szél, a nyugati tájakon emiatt hajnalban egy-két fokkal fagypont fölött marad a hőmérséklet. Máshol -6 és -1 fok közé csökken a hőmérséklet, sőt a még havas tájakon -10 fok közeli értékek is előfordulhatnak. Napközben sokat fog sütni a nap, több felhő a Dunántúl és az északkeleti tájak fölött lehet az égen, de esni nem fog. Délutánra 2 és 8 fok közé melegszik a levegő.

Fotó: Fazekas Kálmán (Kaba)

Országszerte fagyos lesz a vasárnap reggel, 

északkeleten, keleten köd, illetve alacsony szintű rétegfelhőzet is képződhet, ami helyenként napközben is tartósan megmaradhat. Máshol a napsütést inkább csak fátyolfelhők szűrhetik. A nyugatira-délnyugatira forduló szél legfeljebb az Alföldön lehet élénk, a legtöbb helyen azonban gyenge, mérsékelt marad a légmozgás. A tartósabban felhős, ködös északkeleti, keleti tájakon 1 és 3, máshol 4 és 9 fok között alakul a csúcshőmérséklet.

A nyugodt, helyenként napközben is tartósan párás, ködös idő a jövő hét elején is velünk marad.

Borítókép: Hanusi Ágnes


Örülsz, hogy végre nem fog esni?

◎ Igen

◎ Nem örülök, szeretném, ha havazna

Szerző: Időkép
Megjelent: 2023.12.15 14:40


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

Ilyen időjárásra számíthat a Tour de Hongrie mezőnye Budapesten
Jönnek a fagyosszentek, a fagyzugos északi völgyekbe hozhatnak gyenge fagyot
Nem lennénk Zabaron palánták