Ezen múlik, hogy fehér lesz-e a karácsony

Hidegpárna konzerválhatja a keleten vasárnap lehulló havat, az ünnep előtt pedig megnyílhat az út a sarki légtömegek előtt.

Még pontosan két hét van karácsonyig, minket is egyre jobban foglalkoztat, hogy vajon idén végre számíthatunk-e havas ünnepre.

A jelenlegi előrejelzések alapján a jövő hét folyamán egy anticiklon húzódik majd fölénk, egyre nagyobb területre beülhet a hidegpárna. Ez konzerválhatja azt a hótakarót, amely vasárnap keleten, délkeleten alakulhat ki egy mediterrán ciklonnak köszönhetően. Nyugaton, északnyugaton viszont enyhébb idő körvonalazódik, így ott a meglévő hóréteg jelentősen veszíthet vastagságából. 

Ez az anticiklon valamikor a jövő hét vége felé egyre inkább a Brit-szigetek fölé húzódhat, peremén megnyílhat az út a hideg, sarkvidéki légtömegek előtt.

Előrejelző modell: ECMWF /Forrás: WXCharts.com/

Ennek lefolyása még meglehetősen bizonytalan, bíztató viszont, hogy az ECMWF modell európai hőmérsékleti anomália előrejelzése alapján a december 20-ától kezdődő hét, vagyis

karácsony hete már az átlagosnál hidegebb idő jegyében telhet.

Azt illetően, hogy ehhez csapadék, ezen belül havazás is fog-e társulni, a nagy időtáv miatt még felesleges lenne részletekbe bocsátkozni.

A fehér szenteste esélye az ECMWF modell december 10-i valószínűségi előrejelzése alapján 

Karácsonyváró aloldalunkon folyamatosan frissülő információkkal várjuk Olvasóinkat a havas ünnep esélyeit illetően.

Borítókép: Andras Pinter Photography

Szerző: Időkép
Megjelent: 2021.12.10 20:48


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

Szinte kora nyárias idő jöhet húsvétra
Nyaldosta, majd szerda reggelre el is öntötte a víz a rakpartot
Káprázatos karácsonyi búcsú