Ez történt márciusban

Gyakran felhős, szeles idővel telt az év 3. hónapja, a hegyekben több alkalommal havazott. Végül több fokot melegedett.

Ciklonok, a hegyekben havazás

A tavasz első mediterrán ciklonja rögtön elsején megérkezett, sokfelé 5-10 mm-t, az agglomerációban a 20 mm-t, helyenként 30 mm-t is meghaladta a lehulló csapadék mennyisége. A hegyekben néhány centiméter hó hullott. A Bakony mellett a Börzsönyben is igaz téli világ lett a kb. 5-10 cm hó nyomán. A következő mediterrán ciklon alig 36 óra elteltével került fölénk. Ez a délnyugati, illetve déli országrészt áztatta 5-10-15 mm-t meghaladó mennyiségű esővel. A Nyugat-Dunántúlon sokfelé megerősödött az északi, északnyugati szél. 5-én száraz, ám erősen fátyolfelhős idő volt jellemző; a hőmérsékletek 2-3 fokkal a sokéves átlag felett alakultak.

 

Felhők, esők, a Kékestetőn havazás

Lényegi változást a következő napok sem hoztak, ciklonális hatások határozták meg időjárásunkat. Ennek megfelelően többnyire erősen felhős vagy borult volt az ég, összességében sokfelé volt eső, zápor. 6-án a főváros térségében zivatarok alakultak ki, melyeket jégeső, illetve jégdara kísért; ezeken a helyeken szivárványt is láttak. 7-én délelőtt a Kékestetőn mintegy 5-6 cm hó hullott, közvetlen előtte pedig a Kőszegi-hegységben havazott. 9-én átmenetileg országszerte több órára kisütött a nap.

 

Felhők, március 15-én északon havazás

Ezután újból a felhők kerültek túlsúlyba, csupán kisebb körzetekben volt napos az idő. Szórványosan eredt el az eső, főként nyugaton megerősödött a szél. 14-én száraz levegő került fölénk, ennek hatására országszerte kisütött a nap. Nemzeti Ünnepünkre hidegörvény érkezett, északon már kora hajnalban vegyes halmazállapotú csapadékot jelentettek. Napközben egyre inkább délebbre terjedt ki az eső, havas eső, a magasabban fekvő vidékeken a havazás. Megmaradó hó a hegyekben 400-500 m felett hullott; a Bükk és a Mátra csúcsain 5-10 cm-es hóréteg alakult ki. Ekkor a csúcshőmérséklet több helyen az 5 fokot sem érte el.

 

Szárazabb idő, északkeleten erős fagy

16-án felszakadozott a felhőzet, de még hűvös maradt a levegő. A következő napokban ugyanakkor szárazabb idő következett. Fokozatosan lett egyre melegebb, 18-án a napsütésben a legtöbb helyen 15 fok körüli maximumokat mértünk. Közben arról számoltunk be, hogy sokkolóan meleg volt az idei február a Földön. 19-én egy hidegfront következtében megnövekedett a felhőzet, de csak kisebb esők fordultak elő. 20-án hajnalban a kiderülő égbolt alatt az ország északkeleti harmadában erős fagy volt, arra általában -5, -7 fokig süllyedt a hőmérséklet, néhol ennél is hidegebb volt.

 

Kevés napsütés, mediterrán ciklon, újabb erős fagy

Ezután többé-kevésbé napos, száraz idő volt, az Észak-Dunántúlon megerősödött a szél. Ezúttal sem tartott sokáig a napsütés, 23-án ugyanis egy tőlünk délre vonuló mediterrán ciklon érintette hazánkat. Ennek következtében megvastagodott a felhőzet, délelőttől előbb délen, majd máshol is eleredt az eső. A Mecsekben havazott. A ciklon távozását követően sokfelé megerősödött a szél, a középső országrészben több órára kisütött a nap. A 25-ére virradó éjjelen országszerte fagypont alá csökkent a hőmérséklet, északon -5, -8 fokot mértek. Így az eddig mért márciusi középhőmérséklet alig haladta meg a februárit.

 

Hidegcsepp, hidegfront, zivatarok, végül melegedés

26–án az ország északkeleti, illetve keleti megyéit egy hidegcsepp érintette, a záporokból, szórványos zivatarokból arra 15-25 mm esett. 27-én is sok volt a felettünk, bár ekkor már szakadozottabbá vált a felhőzet, a gomolyfelhőkből néhol zápor is előfordul. Hidegek, helyenként fagyosak voltak az éjszakák. Igazán nagyobb mértékű változást csak a 29-ei hidegfront hozott. A gomolyossá váló felhőzetből a déli óráktól záporok, zivatarok alakultak ki. Helyenként jégeső is esett, míg máshol szivárvány követte az esőt. Első tavaszi hónapunk utolsó napjaira aztán megérkezett az igazi tavasz; a délnyugati széllel jelentősen melegedett a levegő, 31-én 20 fok feletti maximumokat mérhettünk, egyre több volt a napsütés.

 

Végezetül egy csokor 2016 március legszebb és legemlékezetesebb fotói közül.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A számtalan fotót ezúton is köszönjünk minden Észlelőnknek!

Szerző: Bodrogi Attila
Megjelent: 2016.04.03 15:59


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

Sosem volt még ilyen meleg a március, mint idén
Idén egy hónappal hamarabb zöldült ki a természet
Az idei március volt a legenyhébb 1901 óta