Esőt, havas esőt, havat hoz az aranyvasárnap

Átmeneti a szombati napsütés, vasárnap késő délutántól frontrendszer érkezik csapadékkal.

Advent negyedik vasárnapján ismét mozgalmasabbá válik időjárásunk, északnyugat felől ugyanis egy hullámzó frontrendszer érkezik. Előterében feltámad a délies szél, illetve egyre több felhő érkezik fölénk. Délutánig még csak helyenként az ország északi felén lehet kisebb csapadék, majd a délután második felében, illetve az esti orákban nyugat felől egyre többfelé.

Az ország északi-északkeleti felén főként hó, havas eső várható, máshol inkább még eső:

Így érkezik a csapadék holnap WRF modellünk előrejelzése alapján

Vasárnap éjfélig elsősorban a főváros környékén, illetve az Északi-középhegységben alakulhat ki néhány centis hótakaró.

A jövő hét első napjaiban már egy mediterrán ciklon okoz csapadékos időt: hétfőn a nyugati, északnyugati tájak és a Tiszántúl északi vidékeinek kivételével többfelé számíthatunk havazásra, havas esőre.

Kedden, szenteste napján kelet felől érkezhet kiadósabb csapadék, többnyire hó, havas eső formájában. Az ország több pontján így hótakaró fedheti be a tájat szentestére, amire már rég volt példa. Ugyanakkor többfelé viharos szél támad, akár hófúvás is kialakulhat. Újabb részletekkel hamarosan jövünk.

Borítókép: Wachtler László


Fehér karácsonyra számítasz?

◎ Igen

◎ Nem

◎ Én még most sem tudom eldönteni, mi lesz

Szerző: Időkép
Megjelent: 8 órája


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

Növekedett a fehér karácsony esélye
Szélvihar tombolt a Dunántúlon
Friss hó érkezett Kékestetőre