Egy 2017-es expedíció során felszínre hozott üledékmintát vizsgáló kutatócsoport geológusai számoltak be róla a napokban (Nature), hogy a dinoszauruszok korában mérsékelt égövi esőerdő boríthatta az Antarktisz felszínét. Az óceánfenéktől számított 30 méteres mélységből származó furatmintát a déli szélesség 82. fokánál emelték ki.

A mostani minta a kréta időszakról ezidáig feltárt legdélebbi lelet, így a sarkkör akkori állapotairól még csak most szerezzük az első információkat. Az említett korban, azaz 80-90 millió évvel ezelőtt a déli sarkkörön túli terület átlaghőmérséklete 50-60 fokkal lehetett magasabb a mai átlagnál, jégtakaróval nem rendelkezett. A téli hónapokban (amikor fél éves sötétség uralja az Antarktiszt) 11-12 fokos, nyáron 16-17 fokos napi átlaghőmérséklet jellemezte a kontinenst.

A Nature szerdán megjelent tanulmányában arról is beszámolt, hogy az üledékminta fás sejtszerkezeteket, gyökérszerkezeteket, polleneket, szövetes növények spóráit és virágzó növények nyomait is megőrizte. A felfedezett erdők a mostani Új-Zéland déli szigetein található növényzethez hasonlíthattak - írja a tanulmány.

Hogyan maradhatott fenn a növénytakaró az évi több hónapig tartó sötétség alatt?
A válasz a légkör rendkívül magas szén-dioxid tartalmában keresendő. A szén-dioxid csapdába ejti a Nap hőjét, ezáltal melegítő hatással van a légkörre és a bolygóra, modern kifejezéssel élve üvegházhatást idéz elő. Így lehetett a sötét, téli hónapokban is elég enyhe a hőmérséklet a fajok életben maradásához.

Alfred-Wegener-Institut
A kontinensen elhelyezkedése 90 millió évvel ezelőtt, piros X: a fúrási hely.

Borítókép: Új-Zéland, Mirror-tó

Szerző: Szabó Bea
Megjelent: 2020.04.05 7:36