Erős, viharos széllel érkezik a hidegfront délután

Cséki Gergő
Frissítve:

Országos csapadékot azonban nem hoz, csupán szórványosan lehetnek záporok, zivatarok, többfelé ismét száraz marad az idő.

Egy hidegfront vet véget a forró időszaknak, a jövő hét nagy részében a legtöbb helyen 30 fok alatt marad a csúcshőmérséklet, 30–31 fokos maximumok még hétfőn és kedden délen, délkeleten lehetnek.

A kánikulát záró front a délutáni órákban érkezik meg északnyugat felől. Hatására erősen megnövekszik majd a gomolyfelhőzet, és elszórtan, nagyobb számban a Dunántúlon alakulhatnak ki záporok, zivatarok. Sajnos most sem fog mindenhol esni, lokálisan hullhat csak jelentősebb csapadék. Amit viszont sok helyen tapasztalni fogunk a front érkeztével, az a feltámadó északnyugati szél lesz, ami egyre többfelé megerősödik, az ország nyugati, északnyugati felén és zivatarok idején viharossá fokozódik. A legerősebb széllökések sebessége a 70–80, néhol a 90 kilométer/órát is meghaladhatja.

Nagy széllel jön a front
WRF előrejelzés

A front hajnalban kelet felé távozik, mögötte több napon keresztül szeles marad az idő, de viharos erejű légmozgásra a jövő hét első napjaiban már sehol sem kell számítani. Ezzel együtt marad a csapadékszegény idő, sajnos az aszályhelyzet javulása nincs kilátásban.

Borítókép: Csizmadia Mihály

Hirdetés