Enyhe, de csapadékos hét jön

A következő napokban gyakran borongós, szürke, helyenként ködös, olykor esős idő lesz a jellemző.

Hétfő délután szitálás, gyenge eső még az Alföldön és az északi tájakon alakulhat ki. Majd kedden délután egy mediterrán ciklon éri el térségünket délnyugat, dél felől, így aznap délután a délnyugati, déli tájakon, majd az esti óráktól a Dunántúlon és a középső országrészben is egyre nagyobb területen eredhet el az eső. Az éjszakai órákban aztán a keleti és az északi tájakon is számíthatunk kisebb esőre. Szerdán kezdetben csökken a csapadékhajlam, helyenként rövid időre akár a Nap is előbújhat a felhők közül, de délutántól ismét egyre több lesz a felhő felettünk, és ismét számítani kell csapadékra. Csütörtökön és pénteken is időnként eleredhet az eső.

Hétfő délután a Dunántúl északi felén élénkül meg a délkeleti szél, majd kedden a Dunántúli-középhegységben és a déli tájakon kísérhetik erős lökések a délkeleti szelet. Szerdán még helyenként élénk lehet a légmozgás, de a hét utolsó két munkanapján már szinte mindenhol mérséklődik a szél.

Kedd reggelre ismét lehetnek olyan területei az országnak - elsősorban északon, északkeleten - ahol fagypont köré, alá csökkenhet a hőmérséklet, de a többi hajnalon már valamivel enyhébb lehet az idő, 3 és 8 fok közötti minimumokra számíthatunk. Délutánonként általában 7 és 14 fok közötti értékekre van kilátás, a déli, délkeleti, keleti tájakon mérhetjük majd a magasabb értékeket, északon és nyugaton maradhat általában 10°C alatt a hőmérséklet.

Folyamatosan frissülő előrejelzéseinket nyomon követhetik ITT.

Szerző: Berceli Balázs
Megjelent: 2013.11.18 13:09


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

Félhavinál több eső esett néhol
Örülhetnek a növények: kiadós eső érkezett
Ezek voltak a szerdai záporos nap legszebb pillanatai