Elhalasztják a Balaton-átúszást

A szombati bizonytalan helyzet miatt a szervezők úgy döntöttek, hogy később rendezik meg az átúszást.

Idén 41. alkalommal rendezik meg a Balaton-átúszást, a magyar tenger egyik legtöbb embert vonzó sporteseményét, amely a szombati napon rajtolt volna Révfülöpről, ám a bizonytalan időjárási helyzetre való tekintettel a szervezők úgy döntöttek, hogy elhalasztják az eseményt.

Szombaton ugyanis a jelenlegi modellfutások ismeretében úgy tűnik, hogy nyugat felől majd erősen megnövekszik a felhőzet és egyre többfelé alakulhatnak ki záporok, zivatarok.

Pénteken délben születik majd döntés arról, hogy vasárnap elrajtolhatnak-e a versenyzők.

Vasárnapra egyelőre nyugodtabb idő ígérkezik, viszont a mérsékelt déli-délnyugati szelet olykor erős lökések kísérhetik majd, ami nem annyira kedvező az úszók szempontjából, hiszen éppen szembe kapják majd a kisebb-nagyobb hullámokat.

A teljes táv egyébként 5200 métert jelent, de idén már SUP-pal is át lehet húzni a tavon.

Tavaly a verseny napján hidegfront érkezett, emiatt 11 óra után már nem rajtolhattak el a versenyzők.

Borítókép: Némethné Györgyi

Szerző: Nagy-Kurunczi Rita
Megjelent: 2023.07.20 15:11


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

Ott bujkált a felhők között a sarki fény
A péntek esti buli sztárja a sarki fény volt, idén ötödszörre
A záporok előtt még ilyen tükörsima volt a Balaton vize