Darvak százezrei éjszakáznak a Hortobágyon

Néhányan már nemcsak a szezont, az egész évet nálunk töltik.

A darvak vonulása minden ősszel kiemelt természeti látványosság. Költőhelyük északabbra van Svédország, Finnország, Észtország, Oroszország nádas, lápos sztyeppéin. Az év nagy részét itt töltik, majd a táplálékhiány miatt nyár végén, ősz elején elindulnak Afrikába, néhányan Dél-Európába vagy a Közel-Keletre. Nálunk útközben pihennek meg az emberektől, zajoktól távoli nádas, lápos, vizes területeken. Többek közt nagy számuk miatt az

egyik legkedveltebb helyük a Hortobágy.

Jól belátható, nagy terület és a mezőgazdaság földeken bőven találnak magukna maradék táplálékot, néhány kiszáradt mesterséges halastavat pedig megtölt az őszi eső. Évente mintegy 250 ezer egyed fordul meg itt, ebből kisebb csoportokban indulnak táplálék után, estére visszatérnek alvóhelyükre. A naplementében vonuló darvak kiemelt látványosság.

Észlelőnk, Kövesi Péter örökítette meg a napokban páratlan fotókon Püspökladány és Nádudvar között, köszönjük a fotókat!

Darvak Püspökladány és Nádudvar között | Fotó: Kövesi Péter

Jellemzően nálunk vonuló madarak, de ritkább esetben akad néhány átnyaraló példány, mint három éve a Rába mentén fészkelő és költő darupár.

Háttérben a nádudvari református templom

Legelésző tehenek és távolban vonuló darvak

Darvak vonulása Püspökladány közelében | Fotók: Kövesi Péter

 

Szerző: Herrmann Dóra
Megjelent: 8 órája


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

Őszies este várja a foci szerelmeseit kedden
Milyen időjárás várja a szurkolókat a harmadik Eb-meccsünk alatt?
Milyen időjárás várja a szurkolókat a második Eb-meccsünk alatt?