Az ősz eddigi legfagyosabb reggelére ébredtünk pénteken

Ilyen nagy területen még nem fagyott az idei ősz során, ráadásul volt ahol alulról súroltuk a -5 fokot.

Ma reggel már nem csak a hidegebb, fagyzugosabb tájakon, hanem szinte valamennyi tájegységünkön kialakult gyenge fagy, így az idei ősz eddigi legfagyosabb reggelére ébredhettünk. A csípős reggelt az északról becsordogáló hidegebb légtömeg nyugalomba kerülésének köszönhetjük. A gyenge légmozgás és a derült égbolt lehetővé tette az erős kisugárzást, melynek következtében többfelé tudott fagypont alá csökkeni a hőmérséklet.

A leghidegebbet a Nógrád megyei Romhányban mértük, ahol -4,7 fokig hűlt le a levegő.

Ezt követi Kecskemét és Heves -3,9, valamint Vaskút -3,6 fokkal.

A fagyból egyedül a Nyugat-Dunántúl maradt ki, ahol az alacsony szintű rétegfelhőzet gátolta meg a felszín erős lehűlését. Ennek köszönhetően ezeken a tájakon jóval magasabb, 3 és 9 fok közötti minimumok alakultak ki.

Hétvégén és a jövő hét első napjaiban a gyenge hajnali fagyok egyre inkább a fagyzugosabb helyekre korlátozódnak majd. Szerdától pedig már fagymentes éjszakák jöhetnek és erősödik a nappali felmelegedés is.

Észlelőink ma reggeli fotói:

Viczina Tibor fotója

Dombi Attila fotója Zircről

Agnes102 fotója Kistelekről

Edoo87 fotója Iváncsáról

Köszönjük a fotókat!

Borítókép: Süle-Kurcsics Fanni fotója, köszönjük!

 

Szerző: Varga Sándor
Megjelent: 2021.10.15 11:29


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

Erős hajnali fagyok jönnek
A szezon első -40-ese Európában
-12 fokig hűlt le a levegő Mihálygergén