Téli napforduló az a pillanat, amikor a Föld forgástengelye a legnagyobb szögben hajlik el a Nap sugaraitól. Az északi féltekén a téli napfordulóig a Nap delelési magassága északról délre halad, utána pedig délről észak felé kezd mozogni, a Nap kelés- és nyugváspontja is ilyen irányba mozog. Idén a téli napforduló december 21-én lesz. Mindez azt jelenti, hogy ezen a napon a legrövidebb a nappal, és leghosszabb az éjszaka. A téli napforduló után már hosszabbodnak a nappalok és rövidülnek az éjszakák. A téli napforduló az északi féltekén a csillagászati tél kezdetét jelenti, a legtöbb kultúrában számos ősi népi szokás kapcsolódik hozzá, és ünnepségek kísérik, mint például a zsidó Hanuka, az ókori római Szaturnália, és maga a keresztény karácsony is. A téli napéjegyenlőség a kelta hitvilág szerint a fény újjászületésének ünnepe. A kerék jelentésű Yule - a fény visszatérésének örömnapja - szó az élet örök körforgására, az örök újjászületésre utal. Az ősi kaldeusoknál a yule szó "kisded"-et, "kisgyermek"-et jelentett. Az új mindig a régi helyébe lép, az élet folyton megújuló ciklusa vég nélkül folytatódik. A legtöbb hagyomány szerint a Nap képviseli az istenség Férfi-aspektusát, és halála, újjászületése a Téli Napforduló idején a régi napév halálát és az új születését jelenti. Ez az örök harc számtalan hagyományban megjelenik, különböző jelképes formákban: a Tölgykirály (a Növekvő Év istene vagy az Isteni Gyermek) Yule idején meghódítja a Magyalkirályt (a Fogyó Év istene vagy a Sötétség Ura). Litha, vagy a Nyári Napforduló idején a Magyalkirály győz. Midwinter a Midsummer ellenpontja a sötétség, homály, titkok győzelme, uralma. Midsummer idején a Napisten, Sunna teljes erejében tündököl, és minden titokra rávilágít, semmi sem marad rejtve fénye elől. A hosszú sötét téli éjszakákon azonban mindent elrejt a jég, a hó. Sötét és titkos helyükön várják újjászületésük idejét, a téli napforduló éjszakáját. Ezen az éjszakán, az "Anya Éjszakáján" kezdődik az északi népeknél a Yuletide, ami Tizenkét Éjszakán át tart (dec. 20. - december 31.) és e Tizenkét Éjjel reprezentálja az óév elmúlását, valamint az új esztendőt tápláló folyamatot. Yule ünnepén a kelták az ajtókra örökzöld ágakat aggattak, fagyönggyel, magyalággal díszítették azt. Az asztalra aranygyertyákat, szegfűszeggel megszurkált gyümölcsökkel teli kosarat helyeztek, illatos növényeket párologtattak, karácsonyi növényeket tartottak (pl. karácsonyi kaktusz). Fontos Yule szimbólum a Yule-tuskó, valamint a Yule-fa. Utóbbi egy örökzöld, lehetőleg élő, az udvaron található fa volt, amelyet együtt díszített a család. Minden egyes dísznél mondtak egy jókívánságot. A díszek napszimbólumok voltak: csillogó piros vagy arany gömbök, napfigurák, szarvas, sas, búzakalász, csillagok, mindenféle fényforrások, hold, kisded, születési szimbólumok. A díszítést követően megajándékozták egymást és a fagyöngy alatt csókot váltottak. Az ünnep után örömtűzben elégették a fát, de egy darabját megőrizték egy évig, hogy majd az akkori Yule-tuskóval égessék el. A Yule-tuskó hagyományosan kőris, tiszafa vagy nyírfa tuskója. Tüze az örök, elpusztíthatatlan fény szimbóluma. A hagyomány szerint a gazda saját földjéről kellett származnia, vagy lehetett kapott ajándék, ám venni sohasem volt szabad. A Tizenkét Éjszaka mindegyikén tizenkét órán keresztül égették a kandallóban, vagy első éjjel égették, a többi napon és éjszakán át hagyták parázslani. Feldíszítették, akárcsak a karácsonyfát: örökzöld ágakkal, magyallal beborították. Meglocsolhatták sörrel, almaborral. Mindig eltettek egy darab tuskót, hogy a következő évben azzal gyújtsák meg az új Yule-tüzet, az örök, megszakíthatatlan körforgás értelmében.

Szerző: Komjáti Zoltán
Megjelent: 2008.12.21 8:33