Az állatok viselkedése előrejelezi a természeti katasztrófákat

Magatartásukat vizsgálva pontosabb előrejelzést kaphatunk, mint amit az erre kifejlesztett műszerek adnak.

Számos tanulmány igazolja, hogy a kutyák, a macskák, a madarak, de akár a kígyók is órákkal, sőt többször napokkal előre megérzik egy-egy természeti csapás közeledtét. Ilyen esetekről az ókortól kezdve egészen napjainkig találhatunk feljegyzéseket. Azóta már több országban alkalmazzák a katasztrófák állatok megfigyelésén alapuló előrejelzését. A "vihar előtti csend", vagy éppen a szokatlan izgatottság is jelentheti, hogy valami szokatlan van készülőben - ezeket a rendkívüli képességeket szedte össze cikkében a BBC.

Már időszámításunk előttről származó történetekben is találkozhatunk azzal a jelenséggel, hogy földrengés előtt a háziállatok és a vadállatok csapatostul menekültek az érintett területről. Az évezredek során ez a szóbeszéd beigazolódni látszott, hiszen 1805-ből is arról szólnak a ránk maradt leírások, hogy Nápolyban a madarak, a kutyák és a haszonállatok is ricsajjal jelezték előre a veszélyt. 1906-ban San Franciscoban a lovak vágtáztak mérföldeket, hogy megmeneküljenek a közelgő földrengéstől.

Kínában 1975 óta már sikeresen alkalmazzák az állatok viselkedésén alapuló előrejelzést. Ekkor a hideg januári idő ellenére kígyók százai hagyták hátra fészküket. A lakosok erre felfigyelve szintén elhagyták a területet, és megmenekültek a nem sokkal később bekövetkező földrengéstől. Kínában azóta folyamatosan figyelik a hüllők viselkedésével és a földrengésekkel kapcsolatos összefüggéseket.

De nem kell ilyen sokat visszamennünk az időben, a 2004-es hatamlas indonéz földrengés és az azt követő Srí Lanka-i cunami idején az elefántok, a flamingók hátrahagyva élőhelyüket, magasabban fekvő területekre vonultak. Thaiföldön a bivalyok a parton pár pillanatig a tengert kémlelték, majd hátat fordítottak neki, és felfutottak egy közeli dombtetőre. Percekkel később megérkezett a szökőár.

Ezzel párhuzamosan a szenzorok nem adtak egyértelmű riasztást a katasztrófa érkezéséről. Sok érzékelő nem is működött a tragédia idején, néhol pedig nem is volt telepítve a megfelelő berendezés, vagy a kommunikációs vonalak akadoztak.

Fotó: Kiefer Béla

A 2010-es években már több kutatás is irányult az állatok megfigyelésére. Az eredmények szerint a földrengések előtt, minél közelebb esik az epicentrum, az állatok annál hamarabb, akár napokkal előre megérzik a rengés közeledtét. A kutatók a jelenséget azzal magyarázzák, hogy a földmozgás előtt két héttel már zavart lehetett észlelni a helyi légköri elektromosságban, ami a mélyben bekövetkező nyomásnövekedésre vezethető vissza. Az állatok ezt érzékelhették már jóval a katasztrófa megtörténte előtt.

Nemcsak a földrengéseket képesek megjósolni az egyes állatfajok, hanem a heves viharokat is több száz kilométerről megérzik. 2014-ben Dél-Amerikából az USA-ba visszatérő vándormadarak vettek 180 fokos fordulatot, és tettek meg újabb 700 kilométert. Távozásuk után Tennessee-ben tornádókitörés pusztított, több mint 80 tornádó tarolta le a környéket. Ennek magyarázata, hogy az erős zivatarok és a szökőárak nagyon erős infrahangokat bocsátanak ki, amelyek több ezer kilométerre is eljutnak. Sok madárfaj hallása erre a hangra rendkívül érzékeny. Ez a menekülésen kívül a tájékozódásban is segítheti őket hosszabb repüléseik során.

Fotó: Griff

Bár a szokatlan viselkedéseket, melyek előrejelezhetnek egy-egy természeti katasztrófát, már dokumentálták, de az erről folytatott vizsgálatok és kutatások még nem hoztak elegendő eredményt ahhoz, hogy a gyakorlatban is kockázatmentesen használni lehessen őket. A nem is olyan távoli jővőben viszont már elképzelhető, hogy a műszeres mérések és az állati reakciók összessége fogja majd előrejelezni a viharok, vagy akár a földrengések közeledtét.

Borítókép: Mona33

Szerző: Bayer-Szabó Bea
Megjelent: 2022.03.04 10:58


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

60-nál is több tornádó csapott le pénteken az USA-ban
New Yorkban és Philadelphiában is rengett a föld
Erős földrengés rázta meg Tajvant