2011 őszén született meg az ötlet cseh és szlovák csillagászok fejében, hogy expedíciót kéne szervezni - egy Európából egyre ritkábban látható jelenség - az állatövi fény részletes megfigyelésére.
Miért éppen az állatövi fény?
A napkorona központi égitestünk egyik legkevésbé ismert régiója jelenleg is. Pedig ebben a plazmaburokban a Föld éghajlatát is jelentősen befolyásoló események történnek folyamatosan. A megfigyelhető korona 3 részből áll:
1) K-korona, amely folytonos színképéről kapta az elnevezését, visszavert fényben világít. Ez a fény a napkoronában lévő szabad elektronokon szórt fotoszféra fény. Csak teljes napfogyatkozások alkalmával figyelhető meg.
2) Az E-koronát a színképében látható fényes (emissziós) vonalakról nevezték el.
3) F-korona a színképében megfigyelhető Fraunhofer vonalakról (sötét, elnyelési vonalak) kapta elnevezését. Tulajdonképpen már nem tartozik szorosan a Nap légköréhez, hanem a bolygóközi térben lebegő porszemeken visszaverődő fény. Központi égitestünktől nagy távolságra nyúlik, ez alkotja az állatövi fénynek (lásd jobbra) nevezett jelenséget. Napnyugta után ill. napkelte előtt sok helyről meg lehet pillantani, igazán részletes vizsgálatához azonban nagyon tiszta és fényszennyezés-mentes helyre kell utaznunk. Közép-Európa alkalmatlan erre, és a Földön csak néhány hely rendelkezik megfelelő klímával vizsgálatainkhoz: pl. a Kanári-szigetek, Hawaii, Tibet, a Góbi-sivatag, a Kalahári-sivatag, s talán a legalkalmasabb hely az Atacama-sivatag a Föld legszárazabb területe.
Az expedíció legfontosabb tudományos programja e jelenség megfigyelése, fényképezése volt. A felvételek feldolgozása később, speciális eljárással történik majd meg a Brnoi Egyetem Matematikai Tanszéke és a Hawaii Egyetem Csillagászati Tanszéke együttműködésében. E két intézmény már régóta együttműködik a napkorona kutatásában, a Chilében végzett megfigyelések jelentősége abban is állt, hogy ezek az adatok a Föld átellenes oldaláról származnak. Az állatövi fényről és a déli égbolt látványosságairól készült felvételek mellett folyamatos méréseket végeztünk az égbolt háttérfényességéről. S ha már egy ilyen különleges vidékre vezetett el utunk, igyekeztünk bemutatni, dokumentálni, az Atacama-sivatag látnivalóit, különlegességeit.
A tudományos projekt vezetője Miloslav Druckmüller professzor, a Brnoi Műszaki Egyetem Matematikai Tanszékének vezetője volt. Sajnos ő más elfoglaltság miatt, nem tudott az expedícióval tartani. Így mivel csak hárman voltak, és őt főre volt tervezve az expedíció, lehetőség nyílt rá, hogy még két ember csatlakozzon a csapathoz. Ezt kedves barátommal, Tepliczky Istvánnal azonnal ki is használtuk.
Résztvevők:
Kristián Molnar, az expedíció vezetője
Ursa Major Csillagászati Egyesület, Dunaszerdahely, Szlovákia
Stanislav Kaniansky
Hell Miksa Csillagvizsgáló és Planetárium
Besztercebányai Csillagvizsgáló, Szlovákia
Ján Mäsiar
Kysucké Nové Mesto Csillagvizsgáló, Szlovákia
Tepliczky István
Amatőr csillagász, Budapest, Magyarország
Jónás Károly
Amatőr csillagász, Budapest, Magyarország
Az expedíció kezdete
Hosszas szervezés és előkészületek után, eljött a nagy nap. Március 17-én szombaton reggel, az őt fős chilei expedíció elindult Budapest Liszt Ferenc repülőtérről, a Föld túloldalára. Az útvonal az alábbi volt: Budapest – London – New York – Santiago – Calama.
Személy szerint most hagytam el életemben először Európát, így hát nem kis élmény volt számomra egyhuzamban végig repülni ekkora távolságot, több mint 15500 km-t. Sajnos az út nem ment teljesen zökkenőmentesen. A kényelemmel nem volt gond, de New Yorkba érkezve kiderült, hogy nincs meg az egyik csomagunk. Mint később kiderült, a csomag Budapesten maradt egy apró, de az expedíció szempontjából majdnem végzetes hiba miatt, és nem is küldték utánunk, csak a visszaérkezéskor vehettük át. A csomagban ruhák, és egyes műszerek kiegészítői, és áramellátási eszközei voltak, amiknek a hiánya a későbbiekben eléggé megnehezítette a dolgunkat. Calamába másnap, 18-án, helyi idő szerint délután félnégykor érkeztünk meg.
A következő meglepetések itt értek bennünket. A repülőtéren senki, még a személyzet sem tudott egyáltalán angolul. Szerencsére egyikünk, ha minimálisan is de tudott spanyolul, így ha nehezen is de el tudta magyarázni kik vagyunk, és mit szeretnénk. Rövid várakozás után autóval bevittek minket a városba, és ott ért minket a következő meglepetés. Kiderült, hogy ahol még indulás előtt interneten foglaltunk szállást, ott nem fogadnak bennünket, sőt majdnem hogy ki is dobtak. Pár órás keresgélés után a spanyolul tudó társunk egy kis boltnál megszólított egy ott dolgozó idős nénit, tudna-e segíteni. Ő azonnal felkapta a telefont, tárcsázott és valakivel beszélt spanyolul, majd szó nélkül átadta a kagylót. A vonal másik végén egy női hang szólat meg angolul. A társam elmesélte neki a gondunkat, ő szívesen segített rajtunk - így ismerkedtünk meg Andrea Gonzalesszel. Egy évig élt az USA-ban nyelvet tanulni, ő segített nekünk szállást szerezni. Másnapra alaposan ki tudtuk magunkat pihenni, és elindult a csapat autót bérelni, hogy alaposan bevásároljunk, mielőtt nekivágunk a sivatagnak.
Az itteni körülmények figyelembevételével csak egy komolyabb terepjáró jöhetett szóba, így kibéreltünk egy 4000 köbcentis négykerékhajtású terepjárót. Bepakoltunk az autóba, bevásároltunk a calamai bevásárlóközpontban. Az áruház többnyire hasonló volt, mint ami idehaza megszoktunk, egyedül a mennyiség volt merőben más: az üdítőitalok 3 literes, az ásványvizek 5 literes kiszerelésben is kaphatóak. Nemhiába, sivatagi terület.
Az Andok csúcsai a repülő ablakából
Megérkezés Calamába
A bevásárlás után nekivágtunk a sivatagnak, az úticél egy jóval kisebb város, San Pedro.
Átutazás Calamán. Ahogy a szobor is jelzi, hogy bányászváros.
Estére San Pedroba értünk, de itt is gondjaink adódtak a szállással, végül egy autós kempingben találtunk helyet, ahol felállíthattuk a sátrainkat. Mivel ez egy pici település volt, este már nem tudtuk megállni, és kisétáltunk a város szélére egy kiszáradt patakmeder mellé, hogy megcsodáljuk a csillagos déli ég látványát. Szemem, szám tátva maradt. A városka fényei ellenére olyan csillagos ég fogadott minket, amilyet innen Európából a legderültebb éjszakákon sem lehet látni.
Másnap mindenki nehezen ébredt, de gyorsan összekaptuk magunkat, mert estére már az első komolyabb észlelő helyen akartunk lenni, a Monturaqui meteorit kráternél. San Pedrot elhagyva a várostól jó pár kilométerre a sivatagban található egy Astro kemping, ami egy francia amatőr csillagász tulajdonában van. Itt meg álltunk információkért és útbaigazításért.
Mint kiderült, éjszaka nem lehet szabadon járni a hegyekben, mert közel van a bolíviai határ, drogcsempész bandák járkálnak, a katonaság, és a rendőrség is rendszeresen ellenőrzi a területet. Ezzel az expedíció menetrendje teljesen felborult. Nem volt mit tenni, úgy döntöttünk, a legveszélyesebb területeket kihagyjuk, de azért pár helyre kimegyünk, ha már ilyen messzire utaztunk.
A franciák segítségével, több órányi autózás után sikeresen eljutottunk a meteorit kráterhez. Itt letáboroztunk, a franciák visszamentek, de megadtak egy mobilszámot, ha segítségre lenne szükségünk. Chilében a semmi közepén is van mobil térerő, pedig a legközelebbi település is 80-100 km-re van a meteorit krátertől.
Útban a meteorit kráter felé
A kráterhez érve becsuktam a szememet, és megcsíptem magamat, mert nem akartam elhinni, hogy hol állok. A látvány egyszerűen fantasztikus volt! 
Monturaqui meteorit kráter. Az átmérője közel 400 m, a mélysége kb. 35 m, a kora megközelítően egymillió év.
Az Andok hóval borított hegy-, és vulkán csúcsai
Késő délutáni helyzetkép árnyékban. Óriási a szárzság.
Alkonyat a meteorit kráternél
Mivel viszonylag közel voltunk az egyenlítőhöz, napnyugta után gyorsan sötétedett, egy óra alatt beállt a teljes sötétség. Sötétedés után gyorsan hűlni kezdett a levegő, reggelre mindig fagypont alá hűlt a levegő -6 és -7 C° körüli hőmérsékleteket mértünk.
A következő nap a sivatagban autózva találtunk egy eldugott kis panziót, amit bolíviai hölgyek vezettek. Itt olcsón kaptunk szállást, és meleg ételt is, nagyon kedvesek voltak, bár ők is csak spanyolul tudtak, de azért megértettük egymást. Több napra béreltünk ki két szobát, napokig itt volt a bázisunk.
A következő észlelési terepünk a Laguna Micsanti volt. Erről az éjszakáról a "Vörös lidércek tánca" címmel korábban már részletesen írtam. A következő négy éjszakát itt észleltük végig. Ennek már az első éjszaka után meg is lett a kellemetlen velejáró eredménye, az akklimatizáció hiánya, a magashegyi betegség. Ez mind az ötünknél jelentkezett, különböző mértékben. Fejfájással, étvágytalansággal, és rossz közérzettel járt, de szerencsére gyorsan, két nap alatt kilábaltam belőle.
Nem volt ebben semmi meglepő, hiszen az idő rövidsége miatt, nem tudtuk betartani az akklimatizációs szabályokat. Az expedíció ideje alatt 2300m-nél alacsonyabban nem is voltunk, a Laguna Miscanti meg ettől jóval magasabban, több mint 4300m magasan volt.
A következő napok menetrendszerűen zajlottak, éjszaka észlelések, fotózások, mérések történtek fent a hegyekben, délelőtt pihenés, akkumulátorok feltöltése, és az éjszaka készített képek lementése zajlott a bolíviaiak panziójában. Délutánonként kirándultunk az Atacama nevezetességeinél.
Laguna Miscanti - 4335m magasan elterülő sósvizű tó
Egy időszakos sós tó, amiben a Flamingók apró rákokra vadásznak
Háziasított láma család
Vadon élő láma család
Baktérítőt jelölő vasoszlop
Még az expedíció első hetében volt szerencsénk ellátogatni az épülőfélben levő ALMA nemzetközi rádió teleszkópos obszervatóriumba. Ide csak külön orvosi engedéllyel, a helyi szabályok elfogadása, és aláírása után, kézi oxigénpalackkal engedtek csak fel minket néhány órára. Kaptunk egy vezetőt is, aki bemutatta nekünk a létesítmény fontosabb helyeit is, ill. ügyelt arra hogy el ne tévedjünk.
Belépőkártyánk a csillagda területére
Az obszervatórium összeszerelő üzeme. A rádióteleszkópok mérete a teherautóhoz mérten jól összehasonlítható.
Már működő rádióteleszkópok 5150 méter magasan
Lezárt terület a sivatagban
Az expedíció második hetében, a bolíviaiak panziójából átköltöztünk az Astro kempingbe. A következő öt nap folyamán innen végeztük a megfigyeléseket.
Az Astro kemping bérelhető távcsőkupolái
Innen is eljártunk az Atacama csodáit megnézni. Számomra a következő nagy esemény az El Tatio gejzírmező megtekintése volt. Hihetetlen, hogy egy aktív vulkanikus területen járhattam. Az El Tatio a déli félteke legnagyobb gejzírmezője, és a harmadik legnagyobb a világon (az első a Yellowstone, az USA-ban, a második pedig a Dolina, Oroszországban, Kamcsatkán).
El Tatio. Több mint 80 aktív gejzírből áll.
Fényjáték a reggel napsugarakban
Az El Tatio egyik legaktívabb gejzíre
Az egyik távolabbi vulkán krátere is gőzölgött
Ritkaság: szívárvány a sivatagban
A szivárvány megjelenése után, nem sokkal később homokvihar keletkezett
Chile és Argentína határán
Az expedíció utolsó napjaiban, még elmentünk túrázni pár helyre. Elautóztunk egészen az Argentin határig, megnéztük Valle Luna hatalmas szikláit és a Rio Grande térség ősi sziklarajzait. Sajnos rohamos gyorsasággal teltek el a napok. Az utolsó éjszakára visszatértünk Calamába, abba a panzióba, ahol az első éjszakát is töltöttük. Visszavittük a terepjárót a kölcsönzőbe, és április 1-jén este visszaindultunk Magyarországra. A hazavezető út jóval hosszabb, és fárasztóbb volt, Santiagoba 25 órát kellet várnunk a New York-i csatlakozásra. De mi nem bántuk, mert ennyi élmény után ez már semmiségnek számított. Budapestre április 4-én, koradélután érkeztünk vissza.
Megérte-e?
Mindenkinek legalább egyszer az életében legyen ekkora élménye! Repülővel és autóval együtt, több mint 35 ezer kilométert utaztunk, páratlan dolgokat láttunk, a 10 fényképezőgéppel és a 2 kamerával összesen több tízezer képet készítettünk. A csapat is nagyon jó volt, éppen ezért az elkövetkező években is tervezünk még expedíciókat, még ha nem is ilyen messzire.
Szerző: Jónás Károly
Megjelent: 2013.01.01 23:51