A Kis-Balaton, mint üledékcsapda

A Kis-Balatonnak köszönhetjük, hogy a Balatonba alig jut hordalék, így megmarad a víz tisztasága a magyar tengerben.

A Sentinel-2 műhold 2018. június 8-án készült felvételén látszik, hogyan ülepszik ki a Zalából a Kis-Balatonba kerülő hordalék. A bal oldali kép valódi színes felvétel, a jobb oldalin a nyílt vízfelületeket a bennük lévő lebegőanyagnak a műholdfelvételből számolt mennyisége szerint színeztük. A piros szín iszapos, átlátszatlan vizet, a kék hordalékban szegény, átlátszó vizet jelöl. A korábbi esőzések után a Zala vize sárga színűre festi a Kis-Balaton felső tározójának északnyugati sarkát, majd a tározón végighaladva fokozatosan egyre átlátszóbbá, sötétebbé válik és

kiülepszik belőle a lebegőanyag.

Forrás: globallakewatch.org

Mire a Zala a Balatonba ér, hordalékot alig szállít, de a nádasok sötét színű szerves anyagai feketére festik, így jól látható csóvát képez a tóban. A Kis-Balaton nádasait a 20. század folyamán lecsapolták és a Zalát mesterséges mederben vezették a Balatonba. Az 1970-es években a Balaton vízminőségének védelme érdekében mesterséges elárasztással részben helyreállították a nádasokat és a nyílt vízfelületet. Amennyiben ez nem történt volna meg, a képen látható hordalékban gazdag víz közvetlenül a Balatonba érkezne. A felvételek a globallakewatch.org oldalon, globális műholdas vízminőség vizualizációnkban szabadon megtekinthetőek - tájékoztatott dr. Zlinszky András (MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézet).

Borítókép: Sam105

Szerző: Berceli Balázs
Megjelent: 2018.06.20 13:54


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

102 km/órás széllel és jó kis lehűléssel érkezett a front
Rendesen megbillent a Balaton
Virgák száguldottak a Balaton felett