Az eddigi számítások szerint úgy tűnik, szeptember első hetében még marad a meleg, igazi későnyári idő, a hőmérő higanyszála előreláthatólag megközelíti, vagy meg is haladja majd a 30°C-ot, ezért a nyár közepén elindult „A hőérzet” című cikkünknek itt az ideje, hogy a befejező részével jelentkezzünk.
Az akkor megjelent cikkben az emberi hőháztartás működéséről és a különböző hőérzet indexekről volt szó, és akkori ígéretemet betartva most a különböző alkalmazkodóképességekről, illetve ezek zavarairól lesz szó.
Az ember, mint tudjuk állandó testhőmérséklettel rendelkező faj, a nap folyamán kb. 1°C ingadozhat egy egészséges ember hője. A testhőmérséklet állandósága akkor biztosított, ha a szervezet termikus egyensúlyban áll a környezettel, vagyis amennyi hőt a szervezet megtermel, illetve felvesz, annyit le is kell adnia. Ha ez az egyensúly megbomlik, a test túlhevül, +10%-os eltérés (vagyis az ember esetében 41-42°C) már könnyen halált is okozhat. Pont ezek miatt szükséges, hogy szervezetünk megfelelően alkalmazkodjon a külső hőmérséklethez, illetve adott esetben mi segítsünk magunkon, hogy szervezetünk ne hűljön, vagy hevüljön fel túlságosan.
Az emberi szervezet rövid vagy hosszú távon képes alkalmazkodni az adott időjárási viszonyokhoz.
Ha egy európai ember a trópusokra kerül, hőcserefolyamatai folyamatosan átalakulnak, s egy idő után azt az éghajlatot érzi majd „normálisnak”, és fordítva.
A rövid távú alkalmazkodóképesség megtapasztalásához azonban nem kell távoli országba utazni, elég manapság egy évet megfigyelni például Magyarországon, ahol a többi országhoz hasonlóan, megszaporodtak a rendkívüli időjárási helyzetek egy adott éven belül is, pl.: rendkívüli melegek, hirtelen lehűlések, nagy erősségű szélviharok...stb.
Egy-egy meleghullám beköszöntével az ember hőleadó mechanizmusa magasabb fokozatra kapcsol, többet verejtékezünk főként testünk nagyobb felületein. A több napig tartó hőségben pár nap után már megváltozik a verejték sótartalma. Ennek oka, hogy a tiszta víz telítési gőznyomása nagyobb, mint a sós vízé, vagyis minél kevesebb a só a verejtékben, annál jobban hűti a test felületét. Ezek a mechanizmusok megváltozásához elég egy pár nap, azonban a hőség elmúltával pár hét is beletelhet, hogy visszaálljon az eredeti állapotába.
Az alkalmazkodóképesség függhet a továbbá a testfelépítéstől, a testsúlytól, a kortól és kis mértékben a nemtől is.
Fizikai szempontból, minél nagyobb felületen megy végig a párologtatás (vagyis minél nagyobb a testfelület), annál hatékonyabb a hűtőmechanizmus. Azonban a nagy testet mozgatni is kell, emiatt a megtermelt hő mennyisége is nagyobb, több hőt kell leadni. A legideálisabb az lenne, ha egy embernek minél nagyobb lenne a testfelülete, annál kisebb lenne a tömege.
Érdekesség azonban, hogy ülő helyzetben a túlsúlyos és a normál testfelépítésű ember komfortérzete között nincs lényeges különbség.
Különböző korú emberek alkalmazkodóképessége között is vannak különbségek.
Idős emberek kevésbé izzadnak, gyenge a hőleadó mechanizmusuk, és gyakran nem érzékelik testük jelzéseit. Ha esetleg már valamilyen tartós betegségben is szenvednek, előfordulhat, hogy a meleg súlyosbít a helyzetükön. Ha viszont egy jó kondícióban lévő idős, és egy fitt fiatal hőleadását hasonlítjuk össze, különbség nem tapasztalható, ugyanúgy izzadnak.
Az idősek mellett a legfiatalabbak, a csecsemők hőleadása viszont még nem fejlődött ki teljesen, ezért a szülőknek fokozottan kell figyelniük gyermekük megfelelő hőháztartására.
Felmérésekből kiderül, hogy a nők érzékenyebben reagálnak a hőségre, gyorsabban ver a szívük, viszont kevesebbet izzadnak.
A nők, azonban jobban bírják a fülledt, párás meleget, mint a férfiak.
Előfordultak olyan hőhullámok is, melyek olyan mértékűek voltak, hogy az emberek nem tudtak megfelelően alkalmazkodni a hirtelen jött változáshoz.
2003 nyarán az Earth Police Institut adatai alapján a nyári hőségben Európában összesen 52 000 ember halt meg a hőség hatására.( Összehasonlításképpen: a 2005-ös Katrina hurrikán 1300 emberéletet követelt.)
Ellentmondásos viszont az az adat, hogy 1994-ben a 17 napos hőség alatt Csehországban a halálozási ráta nem emelkedett meg. Ennek az volt az oka, hogy azon a nyáron már előfordult egy-egy hőségperiódus.
Itt mutatkozott meg leginkább a rövid távú és a hosszú távú alkalmazkodás jelensége.