Elõször néhány példával ismertetném a dolgot, hogy mirõl is lesz szó: egy futball meccsen a játékosok törlik magukról az izzadtságot, míg a nézõk többsége vacog a lelátón, pedig a lelátó, és a pálya között aligha van 2-3°C-nál nagyobb különbség. Vagy: Télen látunk sízõket, akik egy pólóban élvezik a téli nap sugarait, míg a tengerszinten a motorosok 35°C-ban is vastag bõrruhában ülnek a jármûre. Bizonyára senki nem fog meglepõdni, hogy ha fõként a hõség okozta hatásokról lesz szó, a hideg hónapokban az ehhez kapcsolódó részekrõl is szót ejtünk. Ugyanúgy, ahogy az automata légkondicionálók, melyek adott hõmérsékleten hûtenek vagy fûtenek, az emberi bõrben is hasonló „berendezések” találhatók, melyeket receptoroknak nevezünk. Ha hideg van, a testünk hõt igyekszik termelni, amit leginkább izommunkából tud kinyerni, ennek eredményeképpen vacogunk. Ezzel szemben ha meleg van, az erek kitágulnak, a végtagok felmelegszenek, és a test a legnagyobb felületen igyekszik kisugározni a hõt. Ahogy melegszik a hõmérséklet, beindul a verejtékezés, mely a szervezet legfontosabb hûtõmechanizmusa. Minél fülledtebb a levegõ, vagyis magasabb a páratartalom, annál kényelmetlenebbül érezzük magunkat, ugyanis párás idõben nehezebb „párologtatni”. Különbözõ indexeket, illetve beszédes mértékegységeket, skálákat állítottak fel az idõk folyamán. A dolgot nagyban nehezíti az a tény, hogy nem vagyunk egyformák, illetve elõfordul, hogy az egyén egyik napról a másikra másképp érzi magát, miközben odakint semmi sem változott. Nem csoda, ha egyre több ember igényeit akarják figyelembe venni, a hõérzetindexek száma meghaladja a 100-at. Néhány ezek közül: A ruházat hõmegtartó képességének számszerûsítésére a '40-es években vezették be a clo mértékegységet. 1 clo annyi ruha, melyben egy normál irodai körülmények között az ember jól érzi magát: vagyis az öltönyviselet 1 clo, a nyári ruha 0,5 clo, a téli kabát 2 clo. A legelterjedtebb hõérzet-index a wind chill, melyet fõként hideg idõben való alkalmazkodás miatt vezettek be. A bevezetés hátterében az a jelenség áll, mikor meleg bõrünk érintkezik a hideg levegõvel, felmelegíti azt, és ez a melegített rész is véd minket. Azonban elõfordul, hogy a szél elfújja ezt a réteget (innen jön a wind). Hasonló jelenség, amit az elején említettem, hogy a motorosok is védõruhát viselnek kánikulában is, illetve ha huzat van, egys idõ után elkezdünk fázni egy kicsit. Számszerû példa erre, hogy pl.: Kanadában gyakran hallani olyasmit, hogy a wind chill -20, ami annyit jelent, hogy szélcsendes -20°C-nál lenne olyan érzetünk, mint akkor szélben -10°C esetén. A wind chill nem hõmérséklet, csupán veszélyt leíró index, nem szabad összekeverni. Egy dán kutató bevezette a PMV, egyszóval jóérzésindexet, melyet közel 1000 ember bevonásával alkottak meg, hogy a léghõmérséklet, a légnedvesség, szélsebesség, sugárzási hõmérséklet, ruházat és belsõ hõtermelés mellett a szubjektív komfortérzést is számításba vegyék. Számszerûsítve a skála -3 - +3-ig terjed; 0 indexnél a jelen lévõk 95%-a jól érzi magát, +1-nél már kissé melegük van, a skála 2 vége pedig az extrém hõterheléseket jelzi. Egy hasonló skála a PET, mely a referenciakörnyezetben tér el az elõbbitõl. A skálából azt lehet leolvasni, hogy például déli mérések alapján az érzett és a valós hõmérséklet mennyiben tér el egymástól, s ez milyen szoros kapcsolatban áll a széllel és a napsugárzással. Ez ad választ arra a kérdésre, hogy derült nyári napon miért érezzük melegebbnek, szeles télin pedig hidegebbnek a hõmérsékletet. Cikkünk második felében az ember alkalmazkodóképességérõl, ennek zavarairól, egyes nemek, illetve népcsoportok eltérõ érzékenységérõl, illetve a hõ és a halálozási ráta kapcsolatáról lesz szó.

Szerző: Tüskés Boglárka
Megjelent: 2008.07.31 13:30