A hidegfront előtt és után is lesznek szélviharos tájaink

Elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a hosszú hétvége első két napjára a várható erős szélre, zivatarra és nagyobb mennyiségű esőre.

Nem indul unalmasan a hosszú hétvége időjárása. Nemzeti ünnepünk estéjén nyugat felől egy hullámzó hidegfront érkezik, amely a Dunántúlon többfelé okozhat kiadós esőzést. Viszont csütörtökön a front előtt sokfelé megélénkül, megerősödik, a Dunántúlon többfelé viharossá fokozódik a délies szél.

Nyugaton, északnyugaton 70 km/h feletti széllökések is előfordulhatnak,

emiatt a HungaroMet Vas és Győr-Moson-Sopron vármegyékre elsőfokú, azaz sárga figyelmeztetést adott ki október 23-ára.

Figyelmeztető előrejelzés október 23-ára | Adatok forrása: HungaroMet

Emellett zivatarokra, melyeket szélerősödés és apróbb szemű jég kísérhet, Vas és Zala vármegyékre adtak ki elsőfokú figyelmeztetést. Szintén sárga figyelmeztetés érvényes nemzeti ünnepnapunkra Győr-Moson-Sopron, Vas és Veszprém vármegyékre a várható nagyobb mennyiség eső miatt, ugyanis ezeken a területeken 24 óra alatt akár 20 mm-nél is több eső eshet.

Pénteken a hidegfront mögött már a nyugati, északnyugati szél lesz sokfelé erős, illetve viharos. Emiatt erre a napra is adott ki elsőfokú figyelmeztetést a HungaroMet a várhatóan 70 km/h-t meghaladó széllökések miatt, így sárga figyelmeztetés van érvényben Komárom-Esztergom, Pest, Nógrád, Heves és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyékre.

Figyelmeztető előrejelzés október 24-ére | Adatok forrása: HungaroMet

Zivatarok miatt Somogy és Baranya vármegye kapott elsőfokú figyelmeztetést, nagyobb mennyiségű (24 óra 20 mm-t meghaladó csapadék) eső miatt pedig Komárom-Esztergomra adtak ki sárga figyelmeztetést október 24-ére.

Borítókép: Országh Gábor

Időjárással kapcsolatban szívesen várjuk képeiteket, sztorijaitokat.


Terveztél szabadtéri programot a hosszú hétvégére?

◎ Igen

◎ Nem

Szerző: Berceli Balázs
Megjelent: 2025.10.22 15:26


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

Fordulatmentes folytatás jön
Novemberi hangulatban marad a december
Nyugat megázott: a határnál 10 mm felett járunk