3D időkép

Niethammer Zoltán munkájának gyümölcse megtekinthető, élesben a 3D időkép béta verziója.

Közel másfél éves fejlesztés eredményeként örömmel jelentjük be a 3D időkép béta verzióját, melyet egy igen kedves és lelkes embernek köszönhetünk, Niethammer Zoltánnak, aki szabadidejét nem kímélve, sok-sok száz óra munkával, létre hozta nekünk az időkép 3D-s változatát.

Ez, a teljesen újfajta megjelenítő eljárás alkalmas arra, hogy az országban tetszőlegesen repkedjünk, akár a felhők felett, akár alattuk, körbe, vagy átlósan, oldalra dőlve, bármely szögből tekintve országunkra, ahogy kívánjuk. Az észlelések, mint a többi hagyományos térkép esetében is, valós időben kerülnek rá a térképre, és föléjük húzva az egeret, pedig további információkat olvashatunk.

A program telepítése, mellyel megtekinthetjük magát a 3D-s virtuális világot, igen egyszerű, pár perc alatt elvégezhető, a térkép jobb sarka fölötti linkre kattintva.

A programhoz külön zene is íródott, amit Török Zoltánnak köszönhetünk, aki felajánlotta alkotását, mellyel kellemes zenei aláfestést teremtett a 3D-s túra alkalmára.

Videó a használatról

Reméljük, sok nézőnk tetszését nyeri majd el ez a maga nemében egyedül álló újítás. Várjuk véleményeiket, észrevételeiket!  

Niethammer Zoltán, Török Zoltán, Az Időkép csapata
2010. március 22.

Szerző: Kurunczi Rita
Megjelent: 2010.03.22 0:45


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

20 éves az Időkép
Mik történtek még 2004-ben, amikor az Időkép elindult?
Bemutatták a harmadik generációs meteorológiai műhold képeit