23-24 fok és zivatarok is jöhetnek csütörtökre

Mozgalmas időjárást hoz a hét negyedik napja, záporokkal, zivatarokkal, délen és keleten viszont akár 23-24 fok is lehet.

November első hete meghozza a kiadósabb esőt, nagyobb területen kedden és csütörtökön számíthatunk csapadékra. 

A hét legizgalmasabb napjának a csütörtök ígérkezik. Ekkor egy hullámzó frontrendszer éri el térségünket, melynek előterében erős, viharos délies széllel igen meleg levegő érkezik a déli és keleti tájakra. Itt napközben a csúcshőmérséklet meghaladja majd a 20 fokot, 

a legmelegebb tájakon 23-24 fok is lehet.

A front felhőzetéből a hajnali, reggeli órákban az ország nyugati, északnyugati felén kell intenzív esőre, záporokra számítani, majd napközben a délnyugat felől érkező csapadékgócok fokozatosan kelet, délkelet felé helyeződnek. A jelenlegi számítások szerint úgy tűnik, hogy főként

délen és az Alföldön zivatarok is kialakulhatnak.

A zivatarok akár vonalba is rendeződhetnek, elsődleges veszélyforrásuk a felhőszakadás lehet, emellett viharos széllökések kísérhetik őket.

A front mögött pénteken már nyugodtabb, országszerte hűvösebb időre van kilátás.

Borítókép: FooLilla

Szerző: Időkép
Megjelent: 2021.11.01 12:32


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

Előbb északkeletre, majd a Dunántúlra hoz zivatarokat a holnapi front
Főn melegítette a levegőt a Mátra, Bükk és a Zemplén lábánál
Zivatarok robbantak ki szombaton, miközben keleten meglett a 30 fok