Az elmúlt 15 év legnagyobb méretű ózonlyukát figyelték meg az Antarktisz fölött az Európai Unió Copernicus Légkörfigyelő Szolgálatának (angolul: Copernicus Atmosphere Monitoring Service, vagy rövidítve: CAMS) kutatói.

A hatalmas ózonlyuk kialakulásáért ez esetben is egy rendkívül erős és stabil poláris örvény felelős. Hasonló jelenséget figyelhettünk meg idén tavasszal az Északi-sark fölött.

Az ózonkoncentráció alakulása a Déli-sark fölött október 8-án (ózonlyuk: a vastag kék vonallal határolt terület, ahol az ózonkoncentráció kevesebb mint 220 Dobson-egység)

Mi az összefüggés az ózonkoncentráció és a hőmérséklet között?

Az ózon lebontásáért felelős fluorokarbon vegyületek (CFCs) és hidro-fluorokarbon vegyületek (HCFCs) a sarkvidékek feletti nagyon hideg, -78 °C alatti sztratoszférában tudják kifejteni hatásukat. Poláris sztratoszférikus felhők jönnek létre, melyek az ultraibolya sugarakkal reakcióba lépnek és elkezdik lebontani az ózonréteget. 

A mostani ózonlyuk az

egyik legnagyobb az elmúlt 15 évet nézve.

Az ózonkoncentráció és minimumának (DU - Dobson Unit) évszakos változása a déli féltekén (Utoljára 2003-ban volt az ideinél is alacsonyabb az ózonkoncentráció)

Az Antarktisz fölötti ózonkoncentráció-csökkenést 1985-ben észlelték először. Az ózonlyuk augusztusban „a déli-sarkvidéki tavasz beköszöntével”  kezd növekedni és nagyjából októberben tágul a legnagyobbra. Valójában nem beszélhetünk lyukról, hisz nem tűnnek el teljesen az ózonmolekulák, de a számuk lényegesen lecsökken.

Az ózonlyuk tágulása ellenére a szakértők szerint az ózonréteg lassan regenerálódik az ózonréteget károsító gázok fokozatos kivonását elrendelő, 1987-es montreali jegyzőkönyvnek köszönhetően.  

Az éghajlati előrejelzések szerint az ózonréteg 2060-ra lesz olyan állapotban, mint 1980-ban volt.

Borítókép: NASA Ozone Watch

Szerző: Időkép
Megjelent: 2020.10.08 11:30