15-20 fokos kontraszt jöhet ma

Tél és tavasz egyszerre lesz jelen az országban, a déli határ mentén a 15 fokot is meghaladhatjuk.

Szombatig a tőlünk nyugatra, délnyugatra örvénylő mediterrán ciklonok előoldalára kerülünk, a magasban és a déli, délkeleti tájakon talaj közelében is több fokkal melegebb levegő áramlik fölénk.

Ez a hőmérsékletekben is megmutatkozik majd, pénteken éles kontúr alakulhat ki a tavasziasan enyhe déli tájak és az ország többi borongós, csapadékos, jóval hidegebb területe között.

Északon 1-2, délen akár 17-19 fok is lehet

Ez azt jelenti, hogy miközben az ország nagy részén csak 1 és 7 fok között alakulhatnak a pénteki maximumok, addig délen, nagyjából a Sarkad-Paks- Csurgó vonaltól délre kis távolságon belül drasztikusan változhat a hőmérséklet, mégpedig felfelé. Itt ugyanis talaj közelében is érződni fog a délről, délnyugatról érkező melegebb levegő hatása, ráadásul napközben a felhőzet is felszakadozhat és előbújhat a nap. Ennek hatására különösen a déli határ közelében akár 15 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet, több számítógépes modell a 17-19 fokot sem zárja ki.

18-19 fok, melegrekord?

Ha már pedig ez így lesz, akkor bizony a melegrekord is veszélybe kerül. 1939-ben Szombathelyen és Kőszegen egyaránt kereken 18 fokot mutattak a hőmérők, ennek megdöntésére holnap nem elhanyagolható esély mutatkozik. Természetesen mint mindig, az utolsó szó ezúttal is az időjárásé.

Hozzászólnál? Várunk Viber csoportunkban!

Borítókép: Liebferenc


Fog szerinted melegrekord dőlni pénteken?

◎ Nem hiszem

◎ Esélyes

◎ Szinte biztosan

Szerző: Időkép
Megjelent: 2023.11.30 20:56


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

A záporok előtt még ilyen tükörsima volt a Balaton vize
Háborgó felhők a Balaton felett (videó)
Több, mint 10 fokos kontrasztot okozott a front észak és dél között