-10 és +8 fok egyszerre volt jelen az országban a főn miatt

Közel 10 fokkal emelte a hőmérsékletet az éjszaka folyamán a megélénkülő délnyugati szél a Mecsek északi lábánál.

Hogy mire képes a főn? Akár 10 fokkal is emelni a hőmérsékletet pár órán belül, ahogyan ez most is történt a Mecsek északi lábánál. Az éjszaka második felében megélénkült a délnyugati szél, ami a Mecseken átbukva a hegység északi lábánál jelentős melegedést idézett elő.

A két leginkább érintett két település ezúttal is Váralja és Nagymányok volt, 

közel 10 fokkal emelkedett a hőmérséklet az éjszaka folyamán.

-2 fokról +8 fokra emelkedett a hőmérséklet az éjszaka folyamán

Szépen dolgozott a főn a Mecsek északi lábánál

Ugyanakkor az ország kevésbé szeles és vékonyabb felhőzettel borított északi és nyugati tájain ismét jócskán fagypont alá csökkent a hőmérséklet. Herceghalomban például -10 fokig, azaz 

137 km-en belül 18 fokos kontraszt alakult k reggel 7 órára.

Mindez a főnnek köszönhetően.

Borítókép: Rolandp09

Szerző: Időkép
Megjelent: 2024.01.15 7:38


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

20 fokos lehet hétvégére a Balaton
Visszatér a napsütés, de a szél gyakran feltámadhat
Több, mint 10 fokos kontrasztot okozott a front észak és dél között