Záporok, zivatarok a folytatásban

Néhány fokot visszaesik a következő napokban a hőmérséklet és a napos időt zivatarok árnyékolhatják.

Kedd reggel még északkeleten, néhol keleten eshet, majd napközben napos-gomolyos időre készülhetünk, a déli óráktól többfelé záporral, zivatarral. A zivatarokat viharos széllökések kísérhetik, de egyéb heves kísérőjelenségek ezen a napon már nem valószínűek. Országszerte élénk, a Duna-Tisza közén és a Dunántúlon többfelé erős lesz a délnyugati szél. 7-13 fok között alakulnak a minimumok, nyugaton lesz hűvösebb a reggel. A maximumok 18-23 fok körül alakulnak.

Vass Károly fotója, köszönjük!

Szerdán sok felhő lesz felettünk, inkább csak rövidebb napos időszakok lehetnek. Délelőtt főleg az ország északi felén, majd egyre többfelé kell számítani esőre, záporra, helyenként zivatarra. A délnyugatias áramlás élénk marad, helyenként erős széllökések lehetnek. A csúcshőmérséklet 15 és 23 fok között alakul, az alacsonyabb értékeket északon mérhetjük.

Csütörtökön több napsütés valószínű, csapadék kevesebb helyen, főként északkeleten, keleten és a nyugati, délnyugati határ közelében lehet. 

Borítókép: Kiss Csaba

Szerző: Herrmann Dóra
Megjelent: 2019.05.19 16:44


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

Minket nem, de az Adriát letarolta a front
Májusi időt hoz a húsvéti hosszú hétvége
Hidegfront vonult át az éjjel