Sár-hegyen 112 km/órás szél tombolt

Éjjel heves szélrohamok érkeztek, az ország nagy részén figyelmeztetés érvényes.

Friss (hétfő 06:55): Sár-hegyen 112, Pozsonyban 107 km/h-s volt az eddig mért legnagyobb szél.

Vasárnap napközben délnyugatira, helyenként délire fordul a szél, viszont ekkor csak délnyugaton valószínűek 55-60 km/h-t meghaladó széllökések, de máshol is élénk, erős lesz a légmozgás. Majd az esti óráktól ismét erőre kap a szél, mely az éjszaka folyamán egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, és tovább erősödik. Az Északi- és a Dunántúli-középhegységben (elsősorban a magasabb csúcsokon), a főváros térségében, a középső tájakon és északnyugaton is kialakulhat szélvihar,

a legerősebb széllökések akár a 80-90 km/h-s értéket is meghaladhatják.

Az OMSZ által hétfőre kiadott figyelmeztetés szélre

Ez a szélvihar még a hétfő délelőtti órákban is kitart, majd délután már veszít valamelyest erejéből a légmozgás, viszont élénk, erős lökésekre még ekkor is számítani kell. Ugyanakkor ezzel az északnyugati széllel hűvösebb légtömegek érkeznek térségünkbe.

Folyamatosan frissülő előrejelzéseinket nyomon követhetik ITT.

Borítókép: Zsara

Szerző: Berceli Balázs
Megjelent: 2019.03.09 18:35


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

A dunántúli és északi részeken öntözött leginkább a front
102 km/órás széllel és jó kis lehűléssel érkezett a front
Rendesen megbillent a Balaton