Meleg idő jön kevesebb záporral, zivatarral

Keddtől a napsütés kerül túlsúlyba a nyáriasan meleg időben, már csak elszórtan lehet egy-egy zápor, zivatar.

A hét első felében július végének megfelelő hőmérsékletű időre készülhetünk, keddtől záporok, zivatarok már csak helyenként fordulhatnak elő, a napsütés veszi át a főszerepet.

Mayerneon fotója, köszönjük!

Szeles idő több napsütéssel

Kedden, szerdán és csütörtökön hazánk nagy részén sokat fog sütni a nap, az időnként megnövekvő felhőzetből csak elszórtan, a hét második napján főként keleten alakulhat ki egy-egy zápor, esetleg zivatar. Szeles időben lesz részünk, kedden még többfelé, szerdán már kevesebb helyen kísérhetik erős lökések az északias légmozgást, majd csütörtökre valamelyest veszít erejéből a szél. Éjszakánként 15-20, míg napközben kedden 26-31, szerdán és csütörtökön 27-32 fokra van kilátás. 

A naposabbra forduló időben 10 és 16 óra között ismét többfelé erős, nagyon erős lehet az UV-sugárzás, így továbbra is célszerű lesz napszemüveget, szalmakalapot viselni, illetve fényvédő krémekkel védekezni a leégés ellen.

Borítókép: Bandigno

Szerző: Időkép
Megjelent: 2018.07.21 22:48


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

Jövő hét végétől térhet vissza a meleg
Reggelre kifehéredett Bánkút
Tuba alakult ki csütörtökön délkeleten