Graupelzáporokkal, hózáporokkal jött a hideg

Több helyen jégdarával kísért záporok és hózáporok alakultak ki a délután folyamán a megnövekvő gomolyfelhőkből.

Hidegfront hozott a hét első napjára szeles, de még nem túl hideg időt, a maximumok elsősorban délnyugaton több helyen a 10-11 fokot is elérték.

A magasban beáramló hideg levegő és a viszonylag erős napsütés együttesen kedvező feltételeket teremtett a konvektív (vagyis az erőteljes feláramlással járó) folyamatok beindulásához. Ennek hatására a délutáni órákban elsősorban a Dunántúlon és a főváros környékén több helyen erősen megnövekedett a gomolyfelhőzet és graupelzáporok, hózáporok alakultak ki, sőt

egy zivatart is észleltek.

Sűrű jégdarazápor fehérítette ki a tájat a budai kerületekben:

Szerkesztőségünk fotói a II. és a XXII. kerületből, illetve felvételünk szintén a XXII. kerületből

Bianca Katharína Gerhat fotója, köszönjük!

A fővárost átszelő hózáporok és jégdarazáporok impozáns látványt nyújtottak a Széchenyi-hegyről is:

Kamera üzemeltetője: Antenna Hungária

Jól látszott a zivatarfelhőkre jellemző jellegzetes üllőforma is:

Rippel Erik fotója Dunakesziről, köszönjük!

A csapadéksávok előtt helyenként szivárvány is felragyogott:

Kiss Csaba fotója a fővárosból, köszönjük!

Josef Jordan látványos fotója Badacsonyból, köszönjük!

A Börzsönyben és a Visegrádi-hegységben is intenzív hózáporok tették látogatásukat, a Nagy-Hideg-hegy percek alatt kifehéredett:

Kameránk gyorsított felvétele

Prédikálószékre egészen különleges látvánnyal érkezett meg a hózápor:

Kamera üzemeltetője: Pilisi Parkerdő

Borítókép: Josef Jordan (Badacsony)

Szerző: Időkép
Megjelent: 2018.12.10 15:42


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

-2, -3 fok lesz holnap reggel északon
Hahó, áprilisi hópihéket láthatunk a hegyekben
20-25 fokkal lett hidegebb