Fázni fogunk

Szükséges lesz bekapcsolni a fűtést, kedd hajnalban többfelé fagyhat.

Szombaton nyugat felől nedvesebb légtömegek, este északnyugat felől hidegfront érkezett. 

Fotó: Kovács Péter /Galyatető/

Újabb hidegfront, további lehűlés jön

Éjjel esővel, záporokkal és feltámadó északnyugati széllel hidegfront vonult, vasárnap így kifejezetten szeles, hűvös időre, mindössze 11-16 fokos maximumokra számíthatunk. Napközben egyre több helyen szakadozottá válik a felhőzet, csak néhol fordul elő kisebb eső, gyenge zápor.

Az európai ECMWF modell valószínűségi előrejelzéseinek átlaga a 850 hPa-os szint (kb. 1500 méteres magasság) hőmérsékletének sokéves átlagtól való eltérésére valamint a tengerszinti légnyomás alakulására vonatkozóan október 4 és 8. között (forrás: WXCharts.com)

Az észak felől érkező sarkvidéki eredetű levegő kedd hajnalra jut nyugalomba, előtte még hétfőn többfelé lesz élénk az északkeleti szél. Marad a szokatlanul hűvös idő, 15 fok alatti legmagasabb hőmérsékleti értékekkel. Kedd hajnalra leáll a szél, kiderül az ég, így meglehetősen hideg lesz,

többfelé gyenge fagy is előfordulhat.

Napközben az áramlás délire, délnyugatira fordul, ezzel együtt enyhülés veszi kezdetét, a hét közepétől egyre többfelé meghaladjuk a 15 fokot, és az éjszakai fagyok is megszűnnek.

Borítókép: Bogár Péter /Leányfalu/

Szerző: Időkép
Megjelent: 2019.10.03 11:33


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

-2, -3 fok lesz holnap reggel északon
Záporokkal tarkított napok jönnek, néhol az ég is megdörrenhet
Oda a kiskabátos reggel