Ez történt szeptemberben

Kánikulával köszönt ránk a hónap, majd hamar megérkezett a lehűlés. A nagy hőség ez után már nem tért vissza, a frontok vonulását még több alkalommal is zivatarok kísérték.

Az augusztus végi hőség ha egy nyúlfarknyira is, de még szeptember legelejére is átnyúlt. A hónap első napján szinte mindenhol 30 fok fölötti maximumokat mérhettünk, majd a tanév első napján északnyugat felől hidegfront érte el hazánkat. Nagy kontraszt alakult ki az országon belül: északnyugaton helyenként már 25 fokot sem mutattak a hőmérők, ezzel szemben az ország délkeleti felén még többfelé 35 fokos forróság tombolt.

Legmagasabb hőmérséklet szeptember 2-án automatáink és észlelőink mérései alapján

Hidegfront vetett véget a kánikulának

A front inkább csak nyugatra és északra hozott jelentősebb csapadékot, 3-ára viszont az egész országban alaposan visszaesett a hőmérséklet. Ezt pár nyugodtabb, melegebb nap követte, a legtöbb helyen 25 fok fölé melegedett a levegő.

4-én reggelre a középső országrészben többfelé köd képződött, a ködhöz kapcsolódó légköroptikai jelenséget, a ködívet is meg lehetett figyelni.

Még ugyan alig léptünk a szeptemberbe, képtárunk máris megtelt csodás, őszi színekben pompázó, hangulatos képekkel.

Mona33 /Homokmégy/

Kmo /Budapest/

Stevephoto /Kalocsa/

Mindeközben az Alpok magasabb régióiban már javában havazott, a Bahamák térségében pedig az 5-ös erősségű Dorian hurrikán végzett jelentős pusztítást. A hurrikán belsején hurrikánvadászok is átrepültek, melyről lenyűgöző felvételek készültek.

7-én reggel undulatus asperatus felhőkkel hidegfront érte el térségünket, a Dunántúlon már reggel többfelé zivataroktól volt hangos az ég. Az Isztriai-félsziget partjainál víztölcsérek alakultak ki, melyeket medulini webkameránk is észrevett.

Keresztes Martin /Sántos/

Viharos folytatás következett

Rövid szünet után 8-án éjjel intenzív zivatarokkal érkezett az újabb öntözés. Elsősorban a Dunántúlon és a középső országrészen robogtak át a viharok, melyeket heves villámlás, többfelé felhőszakadás, Nagykanizsa térségében majdnem dió nagyságú jégeső kísért.

Matesz10 /Komló/

Jósvai Ferenc /Újpest/

Bányai Krisztina Bianka /Nagykanizsa/

A viharos idő 9-én is folytatódott. Míg a középső országrészben egy zivatarlánc alakult ki, addig a lánc mögött a Dunántúlon szupercellák tomboltak. Szegeden fákat csavart ki, háztetőket bontott meg a városon átrobogó vihar. Nem véletlen, a legerősebb széllökések sebessége a térségben a 100 km/órát is meghaladta, Orosházán működő automatánk 113 km/órás erejű szelet mért.

Villámtérképünk szeptember 9-én délután 3 óra és fél 4 között

Barka Roland /Zichyújfalu/

Maccoyi /Kecskemét/

 

Videó: Érits Viktor /Szeged/

Némedi Szilvia, Gémes Norbert és Buscsenger /Szeged/

A viharok elvonultával azonban sokfelé színpompás naplementében lehetett részünk, nem egy helyen ékes szivárványok díszítették az égboltot.

Kamera üzemeltetője: Tóth Ervin /Szolnok/

A következő napokban ismét nyugodtabbra, melegebbre fordult az időjárás, csak kevés helyen fordult elő csapadék. Még tavainkban is bátran fürdőzhettünk, a Balaton 21, a Tisza-tó 23 fokos volt. Közben arról is beszámoltunk, hogy 1901 óta a második legmelegebb nyár volt az idei, az évszak középhőmérséklete országos átlagban 22,3 foknak adódott.

12-én délután hatalmas füst borította be többfelé az eget a fővárosban, egy emeletes ház tetőtere gyulladt ki Budapest 13. kerületében.

Spanyolország térségében mindeközben egy magassági hidegörvény okozott komoly áradásokat, Valenciában a 300 mm-t is majdnem elérte a 24 órás csapadékösszeg.

Megérkeztek az első őszi fagyok

16-án egy hidegfront előterében még többfelé 30 fok köré melegedett a levegő, majd 17-ére egy markáns hidegfront érte el az országot. Bár jelentős csapadék nem kísérte a front átvonulását, mögötte olyannyira hideg levegő árasztotta el az országot, hogy 19-én reggelre az első őszi fagyok is megérkeztek. Ismeretterjesztő cikkünkben megkülönböztettük a talajmenti fagy és a két méteres magasságban mérhető fagy főbb jellemzőit.

Ute /Mihálygerge/

A hidegebb idő Európa más részein is éreztette hatását: az Alpok gleccserein elindult a síszezon, Svédországban pedig voltak olyan területek, ahol 20 éve nem havazott olyan korán, mint most.

A soron következő hétvégén szép napos, egyre melegebb időben volt részünk, majd a csillagászati ősz első napjára felhők érkeztek, és elszórtan az eső is eleredt. Míg nálunk csak a délnyugati határ mentén hullott kiadósabb csapadék, addig Horvátország több településére is özönvíz zúdult, a fővárosban, Zágrábban 96 mm-t mértek. A felhőszakadások okozó viharok medulini radarunkon is szépen kirajzolódtak.

Néhány napig gyakran szükségünk lehetett az esernyőre, 25-e hajnalban és délelőtt keleten, 26-án az ország déli felén hullott jelentősebb csapadék. Ezen a napon keleten, északkeleten néhány zivatarra is futotta a délutáni, esti órákban.

Szil81 /Szolnok/

Másnap reggelre a keleti tájakon többfelé képződött sűrű köd, korábbi cikkünkben az ősszel egyre gyakoribb jelenségről adtunk részletes tájékoztatást.

Kamera üzemeltetője: ZNET Telekom /Sümeg/

A hónap utolsó hétvégéje kellemes hőmérsékletű, szombaton felhősebb, záporosabb, vasárnap naposabb időt hozott. A kevés csapadék következtében folyóink vízszintje igen alacsonyra süllyedt, a Maros homokpadjaira bokáig érő vízben gázolhattunk.

Szabó Bálint /Szeged/

Viharos széllel kísért hidegfront zárta a hónapot

Első őszi hónapunk meleg idővel búcsúzott, egy hidegfront nyomán az ország északi felén azonban többfelé viharossá fokozódott a szél, Alsópetényben 100 km/órás széllökés is előfordult, délebbre pedig egy összeáramlási vonal mentén elszórtan zivatarok alakultak ki. Míg nálunk csak Borsodban és Nógrádban okozott jelentősebb károkat a szélvihar, addig Csehországban, Szlovákiában és Németországban nagy területen végzett pusztítást az orkánerejű szél.

A legerősebb széllökések sebessége szeptember 30-án

Kamera üzemeltetője: Bakonykarszt Zrt. /Hajag-tető/

Végezetül következzen egy csokor szeptember legszebb fotóiról:

A számtalan fotót ezúton is köszönjünk minden Észlelőnknek!

Borítókép: Kiefer Béla

« 2018 szeptember

Szerző: Időkép
Megjelent: 2019.10.02 11:42


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

Záporokkal tarkított napok jönnek, néhol az ég is megdörrenhet
Porördög kavarta fel a szombat délutánt
Egy órával rövidebb lesz az idei húsvét