Ez történt januárban

Szélviharral és hózáporokkal köszöntött be az új év, majd többször is havazott. Átmeneti jelentős enyhülés után 20-a körül visszatért a havas, téli idő.

Szélvihar, hózáporok

Meglehetősen változékony idővel köszöntött be a 2019-es esztendő, rögtön az új év első éjszakáján északnyugat felől egy markáns hidegfront érte el térségünket, mely előbb az orsztrák fővárosba, majd Pécs környékére is zivatarral érkezett.

Villámlás a Pécs-Árpádtetői webkameránkon

A front átvonulását követően erős, viharos északnyugati széllel áramlott be hazánkba a hideg, sarkvidéki eredetű levegő. Budapesten, a János-hegyen 100,8 km/órás széllökést rögzített az Országos Meteorológiai Szolgálat, mellyel új rekord született. Több intenzív hózápor is kialakult az országban, egy-egy erősebb gócban 5 cm-nél is nagyobb mennyiség hullott le rövid idő alatt.

Üzemeltető: Letyi

 

Többszöri havazás, hideg téli idő

4-én este megérkezett az év első nagyobb havazása, másnap estig sokfelé hullott a hó az országban, majd az érkező enyhébb levegő hatására nyugaton, északnyugaton havas eső, eső váltotta fel a havazást. Többfelé 10-15 centiméteres hótakaró alakult ki, hóemberek lepték el az országot.

A Balaton déli partján a korábbi napok szeles időjárásának köszönhetően a partra sodort víz ráfagyva a növényekre, tereptárgyakra igazi téli hangulatot teremtett.

A tél eddigi leghidegebb reggelére ébredhettünk 8-án, az Országos Meteorológiai Szolgálat Vásárosnaményban -18,6 fokot mért. Az erősebb fagyoknak köszönhetően pár nap alatt befagyott a Balaton keleti medencéje.

Üzemeltető: Incom Technologies Kft.

Nem kellett sokat várnunk az újabb égi áldásra, 8-án egy északnyugat felől érkező ciklon melegfrontjából havazott egyre többfelé, később nyugaton és a középső tájakon havas eső, ónos eső, eső is előfordult. Az erős szélben a havazás a Dunától keletre többfelé hófúvással párosult. Az ország északi és keleti tájain többfelé 15, helyenként 20 cm vastagra hízott a hótakaró.

Hótérképünk január 9-én délelőtt

A távozó melegfront mögött 9-én az ország déli tájain és a Dunántúlon többfelé 5 fok fölé melegedett a levegő, északon, északkeleten ugyanakkor kitartott a hideg téli idő. Ezt követően átmenetileg szárazabb, nyugodtabb, többfelé napközben is fagyos idő jellemezte térségünket, éjszakánként nem voltak ritkák a -10, helyenként -15 fok alatti minimumok sem. Egyre több sípálya nyitotta meg kapuját. A lecsendesedő légmozgásnak köszönhetően nőtt a légszennyezettség, több városban is egészségtelen vagy kifogásolt volt a levegőminőség.

Enyhülés követte a hideg téli napokat

11-én este egy különleges légköroptikai jelenségben lehetett részünk, oszlopos naplemente tette varázslatossá a kora estét.

Nyugatira, délnyugatira forduló áramlással egyre enyhébb légtömegek érték el térségünket, pár nap erejéig megszakadt a téli idő, a lehullott hó a legtöbb helyen olvadásnak indult. 13-án a Nyugat-Dunántúlon többfelé 10-12 fokot mutattak a hőmérők, eközben keleten többfelé csak fagypont körül alakultak a maximumok.

Újabb hidegfront szélrekorddal, hózivatarral

14-ére virradóra északnyugat felől szélviharral hidegfront érte el az országot, Sopronban 112 km/órás lökést rögzített mérőeszközünk, Budapesten, a János-hegyen pedig újra szélrekord született, ezúttal 104,8 km/órás széllökést mért az OMSZ. Késő este Balassagyarmat térségét hózivatar érte el: villámlás, mennydörgés kísérte a sűrű hóesést.

Üzemeltető: Czibula Gergely

Másnap a Dunántúlon és a Dunakanyarban sorakoztak fel hózáporok, majd ismét enyhülés vette kezdetét, 17-én az ország délnyugati kétharmadán többfelé 13-15 fokot mutattak a hőmérők. Az enyhe, szeles idő előjeleként 16-án este többfelé bámulatos naplementében lehetett részünk.

Mindeközben Ausztriában évtizedek óta nem látott mennyiségű hó hullott, több település is megközelíthetetlenné vált, sokfelé a legmagasabb fokú lavinaveszély került érvénybe.

Itthon egyre többen fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, a hónap közepén a Nemzeti Népegészségügyi Központ tájékoztatása szerint kezdetét vette az influenzajárvány

Havazással, lehűléssel tért vissza a tél

18-án hajnalban hidegfront érte el az országot, mögötte fokozódó északi-északnyugati áramlással egyre hidegebb légtömegek érték el az országot, visszatért az igazi tél. 19-én este dél felől havazás kezdődött, 20-án reggelre a legtöbb helyen ismét kifehérett a táj. 

21-én hajnalban teljes holdfogyatkozásban lehett részünk, ám ezt nem mindenhonnan lehetett látni, több helyen sűrű ködfoltok akadályozták a megfigyelést.

Fátyolos-napos idővel indult az új hét, számos légköroptikai jelenség, éjjel élénk holdhalo színesítette az égboltot.

22-én hajnalban dél felől egy mediterrán ciklon áramlási rendszerében nedvesebb levegő érte el az országot, főként délen és keleten, majd másnap nyugaton és északon is havazott. A legtöbb hó délkeleten hullott, helyenként 10 cm-nél is több.

Üzemeltető: Osc@r

Alig ért véget a havazás, 24-én délkelet felől újabb csapadékzóna érte el az országot. A Tiszántúlon kezdetben ónos eső, fagyott eső esett, majd rövid idő alatt intenzív havazás, többfelé hófúvás lett úrrá, pár óra alatt helyenként ismét 8-10 cm friss hó hullott.

A Dunántúlon is feltámadt, viharossá fokozódott az északi-északnyugati szél, emiatt több megyében narancssárga figyelmeztetés volt érvényben hófúvás miatt.

A télies időjárásban sem állt meg az élet képrátunkban, számos állatfotóval ajándékoztak meg felhasználóink a havas időszakok alatt.

Az újabb hideg időszaknak köszönhetően egyre több jég borította vizeink felszínét, a folyók közül a Tiszán is megindult a jégzajlás.

Ónos esővel, havazással enyhült az idő

A hónap utolsó hétvégéjén enyhülés vette kezdetét, 27-én virradóra főként a Dunántúlon többfelé ónos eső változtatta korcsolyapályává az utakat.

28-án egy peremciklon határozta meg időjárásunkat, hajnalban nyugat felől egyre többfelé eredt el az eső, főként a Dunántúl északkeleti részén és a főváros környékén ónos eső, fagyott eső esett, melyet aztán kora délelőtt az északnyugat felől érkező hidegebb levegőnek köszönhetően egyre többfelé havazás, intenzív havazás váltott fel. A Dunakanyarban élők valóságos hóömlést tapasztalhattak, Vác környékén 45 perc alatt több mint 7 cm hó hullott.

29-én enyhébb, naposabb, majd 30-án és 31-én ismét hidegebb, többfelé felhős, helyenként napközben is tartósan ködös idő jellemezte hazánkat, valamint időről időre havas eső, havazás is előfordult az ország egyes tájain. 30-án hajnalban a Mátra fölött fényoszlopok jelentek meg. A jelenség kialakulása a Mátraszentistváni Sípark fényének és a hegység felett lévő fagyos, nedves levegőnek volt köszönhető.

A hónap utolsó napjaiban az olvadó hótakaró alól egyre többfelé bújtak ki a tavasz első hírnökei, a hóvirágok.

Végezetül egy csokor 2019 január legszebb és legemlékezetesebb fotói közül.

A számtalan fotót ezúton is köszönjünk minden Észlelőnknek!

« 2018 január

Borítókép: Kiss Csaba /Pécs/

Szerző: Időkép
Megjelent: 2019.02.01 13:53


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

2024 januárja lett a valaha mért legmelegebb január
Hurrikán erejű széllel csap le Norvégiára az Ingunn viharciklon
Káprázatos gyémántpor halók alakultak ki a Dél-Alföldön