Esővel és zivatarokkal tört be a hidegfront

Jégeső és zivatarok kísérték a frontot, nyomában feltámadt a szél, 10-12 fokkal visszaesett a hőmérséklet.

Már kora délután megérkezett a szürke őszi idő a nyugati tájainkra. Bár a 20 fokot itt is meghaladták a maximum hőmérsékletek, a front nyomán eleinte eső, majd zivatarok lépték át a határt, és hűtötték le a levegőt.

Hőtérképünk délutánról

Nyugati településeinken rövid idő alatt 20-24 fokról 12-13 fokra csökkent a hőmérséklet, pillanatok alatt szürke, nyomasztó idő köszöntött be:

Állomás üzemeltetője: Derifarm

Észlelőink Zala megyéből jégesőről is tájékoztattak, de volt, ahol a felhőszakadások okozták a legnagyobb problémát, alig egy óra alatt 20 mm eső szakadt le a határ közelében. A zivatarok főként délnyugati tájainkat érintették, sűrű villámlások közepette, viharos, 60-70 km/óra körüli széllökésekkel hozták meg a rossz időt a térségbe.

Radarképünk és villámtérképünk

A felvételek alapján a zivatarok a front mentén vonalba rendeződtek, lassan haladtak észak, északkeleti irányba, közben a front előrenyomoluásával egyre keletibb tájakat is bekebelezték. Az Alpokalján kameráinknak a peremfelhős szerkezetet is sikerült megörökíteniük:

Üzemeltető: Letyi

Kamera: Felsőszölnök

Borítókép: Agnese80 (Szombathely)

Szerző: Szabó Bea
Megjelent: 2019.10.02 16:42


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

Hétfőn még nyár, kedden már tél volt az osztrák Alpokban
20-25 fokkal lett hidegebb
Közel 21 fok a különbség az ország legmelegebb és leghidegebb pontja között