A héten sem robban be a nyár

Záporok, zivatarok és szél egyaránt jöhetnek, 20 fok környékén tetőznek majd a maximumok.

Csütörtökön több-kevesebb napsütésre mindenütt számíthatunk, de továbbra is a felhők leszne túlsúlyban. Délelőtt még többfelé kialakulhatnak záporok, gyenge eső, majd délután már csak helyenként a keleti, északkeleti tájakon fordulhat elő zápor, egy-egy zivatar. Itt az éjszaka folyamán sem szűnik majd a csapadék, nagyobb területen esővé szelídülhetnek az intenzívebb csapadékgócok. Az északnyugati szelet élénk, több helyen erős, északnyugaton viharos erejű lökések kísérhetik. A csúcshőmérséklet 18-23 fok között alakulhat.

Fotó: Tóth Júlia

Pénteken változóan felhős időre készülhetünk, hosszabb napos időszakokra a nyugaton élők számíthatnak, a Dunától keletre sokfelé záporok, zivatarok tarkíthatják időjárásunk. Helyenként megélénkülhet, a Dunántúlon időnként megerősödhet az északnyugati szél. Délutánra 19-23 fokig melegszik a levegő.

Szombaton több napsütésre, csak kevés futó záporra kell készülnünk, vasárnap viszont nyugat felől több helyen záporokra, zivatarokra számíthatunk. Szombaton 20-25, vasárnap 18-27 fok ígérkezik.

Borítókép: Kiara99

Szerző: Szabó Bea
Megjelent: 2019.05.21 15:10


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

Májusi időt hoz a húsvéti hosszú hétvége
Minket nem, de az Adriát letarolta a front
Hidegfront vonult át az éjjel