Hó nélkül maradunk szenteste

A fehér karácsony minden jel szerint sajnos idén is elmarad, szenteste napján 10-12 fokot is mérhetünk.

Igaz, még egy hét van karácsonyig, most már azonban egyre biztosabbnak tűnik, hogy sajnos idén is hó nélkül köszönt ránk az ünnep. Hidegnek, télnek nyoma sem lesz, szenteste délutánján kora tavaszias hangulatú időben lehet részünk.

Jobbra: Cseke László fotója Kisvárdáról, köszönjük!

A hétvégén érkező hidegfront gyorsan átvonul térségünk fölött, mögötte a jövő hét elején nyugat felől erős, főként északkeleten olykor viharos nyugati, délnyugati szél kíséretében ismét enyhe, váltakozó nedvességtartalmú légtömegek érkeznek fölénk, így karácsony közeledtével is enyhe marad az idő. Havazás továbbra sem valószínű, a csapadék - mely inkább az északi, északkeleti tájakon lehet jellemző a hét első napjaiban - mindenhol eső formájában érkezik majd. 

Kora tavaszias hangulatú idő 24-én

Szenteste napján hazánk nagy részén akár hosszabb időszakokra is kisüthet a Nap, és az enyhe hajnalt követően délutánra a legtöbb helyen 10-12 fok köré melegedhet a levegő, kora tavaszias hangulatban köszönt ránk tehát az ünnep.

Balra: Samsung1984 fotója Debrecen főteréről, köszönjük!

A legfrissebb számítások szerint  a karácsonyi ünnepek idején lehűlés veheti kezdetét, de ennek kimenetele még meglehetősen bizonytalan.

A számítógépes modellkimenetek eredményeinek függvényében cikkünket frissítjük.

Minden kedves olvasónknak meghitt, békés karácsonyi ünnepeket kívánunk!

Szerző: Cséki Gergő
Megjelent: 2014.12.18 11:49


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

Záporokkal tarkított napok jönnek, néhol az ég is megdörrenhet
Jövő hét elején nagyobb lehűlés előjelei körvonalazódnak
Nyáriasan indul ez a hét is